Magukat képzik a mozgássérültek

A fogyatékkal élők szakmai képzésére és a munkapiacon való elhelyezésére nyert jelentős összeget a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete. Egy bukaresti szervezettel közösen megpályázott ötmillió euróból a hargitai szervezetet ötszázezer euró illeti.

Kozán István

2011. május 19., 14:452011. május 19., 14:45

2011. május 19., 15:432011. május 19., 15:43

A mozgássérültek közül többen is archiválással foglalkoznak. Hamarosan újabb szakmákat tanulhatnak

„Évek óta jó kapcsolatban vagyunk a Romániai Szervi Fogyatékkal Élők Egyesületével. A bukaresti egyesület a pályázat elkészítése előtt felkért minket, hogy legyünk partnerei. Örömmel tettünk eleget a felkérésnek, főleg, hogy még nyertes is lett az Európai Unióhoz letett projekt” – újságolta Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke.

Eurók szakmai képzésre

A Hargita megyei szervezet ötszázezer eurót nyert, ebből az összegből többek között egy átfogó felmérést végeznek: a megyében nyilvántartott mozgássérülteket arról kérdezik, milyen szakmát szeretnének elsajátítani. A program tulajdonképpeni célja egy olyan működőképes rendszer kialakítása, amely segíti a fogyatékkal élők munkaerőpiacon való elhelyezkedését.

„Eddig is szerveztünk már képzéseket, most viszont az az elsődleges cél, hogy megtudjuk, az egyesületünkhöz tartozók milyen szakmát szeretnének elsajátítani. Miután mindez kiderül, megszervezzük a képzéseket, majd annak lezárása után az előírásoknak megfelelve, negyven személy számára munkahelyet keresünk” – magyarázza a projekt lépéseit Fikó. A fennmaradó pénz egy részét – legtöbb ötvenezer eurót – beruházásokra fordíthatják: ebből az összegből mozgássérült feljárók megépítését tervezik.

A megyei szervezetnek 2500 bejegyzett tagja van, közülük nyolcszáz a csíki régióban él.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét

Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson

A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson
2026. június 08., hétfő

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén

Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén
2026. június 08., hétfő

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon
2026. június 08., hétfő

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét

Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét
2026. június 08., hétfő

Hétfőn startolt az érettségi: a román szóbelivel kezdtek a végzősök

Elkezdődtek hétfőn az érettségi szóbeli vizsgái a román nyelv és kommunikációs készségek felmérésével. Bár nincs akkora tétje, nem kapnak rá jegyet, de teljesíteni kell a vizsgát a végzősnek, aki ezzel saját maga előtt is bizonyíthatja nyelvtudását.

Hétfőn startolt az érettségi: a román szóbelivel kezdtek a végzősök
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Íratkozhatnak már a képességvizsgákra a nyolcadikosok

Elkezdődött a beiratkozás a nyolcadik osztályosok képességvizsgájára hétfőn.

Íratkozhatnak már a képességvizsgákra a nyolcadikosok
2026. június 08., hétfő

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
2026. június 08., hétfő

Bedrogozhattak és megerőszakolhattak egy 18 éves lányt egy banketten

A Kolozs megyei rendőrség vizsgálatot indított a kolozsvári Virgil Madgearu szakközépiskola egyik 12. osztályos diáklánya ügyében, akinek a szülei a helyi sajtónak azt nyilatkozták, hogy lányukat bedrogozták és megerőszakolták a végzős banketten.

Bedrogozhattak és megerőszakolhattak egy 18 éves lányt egy banketten
Hirdetés