Udvarhelyen a Magyar Honvéd Férfikart Riederauer Richárd és Strausz Kálmán vezényelte
Fotó: Barabás Ákos
Amikor felkonferálták az utolsó kórusművet, a több száz fős közönség egy emberként sóhajtott fel: ne legyen vége még! Aztán nem tudta fékezni magát a székelyudvarhelyi hallgatóság a belvárosi református templomban: vastapssal köszönte meg a Magyar Honvéd Férfikarnak az éltre szóló élményt.
2018. április 26., 11:052018. április 26., 11:05
2018. április 26., 12:412018. április 26., 12:41
A hetvenéves Honvéd Férfikar, az egykor katonákból álló kórus ma Magyarország egyetlen hivatásos férfikara, és kizárólag képzett énekművészekből áll. Ám nemzedékről nemzedékre megőrizte azt a hangzásvilágot, amely által egy lapon említik a nagy nevű orosz karokkal:
Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy, 2010 óta a férfikar művészeti vezetője, karigazgatója, ugyanakkor a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny megalapítója, kétszeres Grammy-díjra jelölt dirigens moderálta kedd délelőtt a belvárosi református templomban az interaktív zeneórát, amelyen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diáksága mellett a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Középiskola néhány osztálya is részt vett.
Fotó: Barabás Ákos
A Honvéd Férfikar közreműködésével mutatták be Kodály életét és néhány művét. A diákokkal együtt énekelték a nagy zenepedagógus által gyűjtött népdalokat, kórusműveket, és közösen gyakoroltak. Akik szólóéneklésre vállalkoztak, CD-t kaptak ajándékba. A jó hangulatú, gyermekbarát és kedvcsináló énekóra végén egyikük vezényelhette is a férfikart.
Strausz Kálmán, aki mesteriskolákat vezet az Amerikai Egyesült Államokban és Európában, európai kórusversenyek állandó zsűritagja, kérdésünkre elmondta:
A Bartók-évben életét, művészetét helyezték a középpontba a több magyarországi megyében, illetve felvidéki és erdélyi helyszíneken megtartott interaktív zeneórákon. A Kodály-évben az ő zenei nyelvével ismertették meg a hazai és határon túli diákokat. Hiszen Kodály zenepedagógusként nemcsak nevelési rendszert dolgozott ki, hanem a gyűjtött magyar népdalokból meg is írta a műveket. Munkássága világraszóló sikert hozott a magyar zenének. A karnagy kiemelte: napjainkban is nagyszerű kortárs művek születnek.
Fotó: Barabás Ákos
– hangsúlyozta Strausz Kálmán.
Az esti hangverseny előtt Gede Ildikó lelkipásztor a 133. zsoltár szavaival köszöntötte a férfikart. Kívánta: szolgálatuk legyen áldásos, szerezzen életet számukra, és azoknak, akik őket hallgatják. A helynek adózva a férfikar Mendelssohn Periti autem és Kodály Jelenti magát Jézus című művével indította a rendkívüli hangversenyt. Majd szintén Kodály Férfikari füzetéből – amelyet nemrég énekeltek fel lemezre – nyújtottak ízelítőt. A megzenésített verseket prózai előadásban is meghallgattuk.
Fotó: Barabás Ákos
Kölcsey Huszt című művének előadása a férfikar hitvallásaként is szólt: Hass, alkoss, gyarapíts... A Memento című kantátából a Vajda–Babits Miatyánk 1914 könnyeket csalt a szemekbe. Az éneklésnek és a szövegüzenetnek egyként szólt a taps. Legyen szó Erkel Névtelen hősök Takarodójáról vagy a Bánk bán imájának Hazám, hazám című tenoráriája zenei átiratáról. A Kodály Háry Jánosában lévő Toborzóból egy olyan verziót hallgathattunk meg, amely néhány évtizede kifejezetten a Honvéd Férfikarnak készült. A jó lovas katonának című kórusmű közönséggel való éneklése nemcsak kitörő ovációt, hanem örökbecsű élményt is jelentett: férfi(hang)erőt, színtiszta polifóniát és a zenei kultúra iránti érzékenységet írt a szívekbe. A felejthetetlen estén szólót énekelt Gaál Csaba és Konkoly Balázs, zongorán közreműködött Nagy László Adrián.
Székelyföld-szerte, illetve az ország jókora területén fagypont alá esett a hőmérséklet hétfőre virradóan. A leghidegebb Csíkszeredában volt a lakott települések sorában.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt hétfőn 3 óra 35 perckor Brăila megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A vakációs utalványok értékének a megfelezése, áfaemelés, cash flow-problémák és kiszámíthatatlanság – nehéz főszezonon van túl a turisztikai szektor idén. Országszerte és Székelyföldön is több mint 10 százalékos visszaeséssel számolnak az ágazatban.
A kényszerházasságot büntető törvénytervezet nem a kisebbségeket célozza, hanem több ezer lány és nő védelmét szolgálja – pontosított vasárnap a Facebook-oldalán a környezetvédelmi miniszter, a vitákat kiváltó jogszabályjavaslat egyik kezdeményezője.
Medvét láttak vasárnap este a Gyergyótölgyes községhez tartozó Hágótőn, ezt pedig jelentették a hatóságoknak – közli a Hargita megyei tűzoltóság.
Az aradi vértanúk, a barcaföldvári haláltábor községbeli áldozatai és az 1956-os forradalom hősei előtt hajtottak fejet október 19-én, vasárnap Gelencén. A hármas megemlékezést kopjafaavatás, koszorúzás, ünnepi műsor tette meghitté.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Ünnepelt és emlékezett Csíkcsicsó közössége a hétvégén: a káposztafesztivál mellett vasárnap kopjafát avattak a tavaly elhunyt Potápi Árpád János államtitkár emlékére, és szalagot vágtak az ősszel birtokba vett, újonnan épült Pillangó óvodánál.
Marilyn Monroe felfedezője, a 20. századi divat- és művészi fotózás úttörője, de mindenekelőtt az alázatos és igényes munka híve volt Dienes Andor. A fotóművész tiszteletére vasárnap avattak emléktáblát szülővárosában.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes azt szeretné, hogy Romániában a jelenlegi 70 év fölé emelkedjen a várható élettartam, de ehhez szerinte a romániaiaknak többet kellene sportolniuk.
szóljon hozzá!