HIRDETÉS

Üzenet a kerekesszékből: sokkal jobb, ha optimistán fogjuk fel a dolgokat

Tamás Gyopár 2017. március 24., 13:38 utolsó módosítás: 2017. március 24., 14:49

Bármi is érjen, irányítsuk az életünket, járjunk közösségekbe, legyen célunk – néhány jó tanács az utóbbi idők lélekerősítő előadásaiból. A kerekesszékben ülő 34 éves gyergyócsomafalvi Madarász Károly maga is ismeri a jobb élet titkát.

Kancájának sétára van szüksége Fotó: Tamás Gyopár

A fiatalemberből olyan derű árad, ami összehasonlíthatatlan, és bátorsága sem mindennapi. Többször is láttam, amint Csomafalván, a Szentmiklósi utcában vezetgette Móni névre hallgató kancáját, mert annak szüksége van a mozgásra, hiszen nemsokára kiscsikónak ad életet. De láttam traktort vezetni, lovasszekeret hajtani, a kemence mellett kürtős kalácsot sütni, és nem egyszer tanúja voltam, amint baráti körével együtt szórakozni ment, nevettetve társait.

Sokunk példát vehetne arról, ahogy sérültségével élve derűsen boldogul.

Üvegcsontúság a diagnosztizált betegsége, mint mondta, van félarasznyi „dokumentuma”, röntgenfelvétele is, ami a csonttöréseiről készült, de valójában nem tudja, hányszor volt, mert például a borda-, lábfejcsonttöréssel nem ment orvoshoz, mert úgysem gipszelhető. Nagy híre volt annak is, amikor otthon érettségizett.

Négy-öt tanár jött, leültek, kérdeztek, figyeltek, s én feleltem

– emlékszik vissza Karcsi a vizsgákra.

Könyvelést tanult, s járt gyakorlatozni is egy helyi céghez, ám a folyamatos ülő munkát nem bírta a háta. „Becsípődött egy idegszál, úgy szúrt keresztül a mellkasomba, hogy azt hittem, szívbeteg vagyok, se aludni, se levegőt venni nem tudtam” – meséli, persze mosolyogva, hogy miért is hagyott fel a könyveléssel.

Az érettségi után több számítógépes tanfolyamot elvégzett. A második képzésen arra kérte az oktatót, hogy hagyják a táblázatok magyarázását, mert őt inkább az érdekelné, miként telepítheti újra a saját számítógépét. Megtanulta, s sok minden mást is, ami szükséges ahhoz, hogy javítsa is a gépeket.

Ha a Szentmiklósi utcában csábító kürtőskalács-illat terjeng, azt jelenti, Karcsi a kemence mellett szorgoskodik, segítve édesanyjának. Az ismerősök, rokonok ha több kürtős kalácsot rendelnek elsőáldozásra, lakodalomra, hát ő az, aki addig forgatja a parázs fölött a finomságot, amíg aranybarna lesz.

Ismeretségi, baráti köre jóval bővebb mint a rokonsága. Tizenöt éve tagja a Máltai Szeretetszolgálatnak, egyszer táborba hívták, és összebarátkozott a tagokkal, így azóta évente megy az érdekes foglalkozásokkal tarkított együttlétre, ahol több mint száz mozgássérült vesz részt. A környéken inkább a csíkszeredai mozgássérültek egyesületével tartja a kapcsolatot, ahhoz közelebb érzi magát, amint mondta, a gyergyói csoport túl vallásos számára.

Lovat tart, mert szereti

„Mióta visszaemlékszem, mindig volt lovunk, nagyon szerettem hajtani, foglalkozni velük. Mikor nem volt ilyen elektromos tolókocsim, az egyik ló készen lehajtotta a fejét hozzám, hogy a kantárt levegyem róla, okos állat volt” – meséli, hogyan is szerette meg a lovakat.

Arról is szólt, ha úgy adódott, hogy édesapja nem tudott menni a szekérrel homokért, átvállalta a fuvarozást. A megrendelő, Karcsi magyarázata alapján, összerakta a szekeret, felrakta a homokot, befogta a lovakat, s ő csak hajtotta a lovakat. Olyan is volt, hogy az erdőre fáért mentek édesapjával, aki hazafelé pihent a szekérben, így a járókelők nem láthatták.

Néztek is az emberek a Dáviddombon, hogy ejsze Karcsi megbolondult!

– mesélte, s szerintem szóvá is tették, mert általában, ha találkozik valakivel, egy-két szót biztosan váltanak vele.

Volt egy csikója négy évvel ezelőtt, de állítja, nem volt olyan, amilyen kellett volna, így egy évvel ezelőtt Mónira cserélte. Mónit tulajdonképpen csak tartja, mert szereti. Az istállóban már ült a hátán, de ahhoz, hogy kijöjjön lóháton, speciális nyereg kellene. Azért vezetgeti az utcán, mert csikózó, kell neki a mozgás. „Nyolcéves a kanca, ha a csikó olyanforma lesz, s a szívemhez nő, megtartom” – tervezget.

A traktorozásról röviden szólt. „Ha kell, a mezőről le tudom hozni, igaz, nem érem el normálisan a pedálokat, s ezért nem kapcsolgatok menet közben, beteszem egy bizonyos sebességbe, indulok, s elmentem.”

Kellenek a kapcsolatok

Új hobbival is próbálkozott, a horgászattal, de nem kötötte le, viszont Progym-szurkoló. „Voltam mérkőzésen, de egyszerűbb, ha valahol kivetítik, és ott követem, mert nem kell sorba állni a bemenetelnél. Hát most sajnos, nem volt sikeres a csapat...”

A szórakozást is szóba hoztuk, ebből sincs hiánya. „Elébb-elébb belékeveredünk a buliba, hála Istennek, sok barátom van, szólítanak, s megyünk, nem szeretek a házban ülni. Igaz, néha be-beszólok a havereknek, ha furcsán néznek rám, de ha visszakapom, akkor sincs harag, megy az élet tovább” – mesélte, és hozzátette, hogy nem túl gyakoriak az ilyen esetek.

Aztán javaslatait is megfogalmazta. „Sokkal jobb, ha optimistábban fogjuk fel a dolgokat, mert, ha besavanyodik az ember, az rosszra vezet. Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy ha vannak is problémái, ne zárkózzon be, az nem vezet jóra. Ismerkedjen, kommunikáljon. A táborok során sok ismerősre tettem szert, tartom a kapcsolatot velük, s amikor kicsit is egyedül érzem magam, felhívok egy-egy ismerőst, elbeszélgetünk, ez segít. Ki kell mozdulni, hogy az ember észrevegye a derűt, a közérzete is jobb lesz, mint a négy fal között magányosan."

Ördögi kör a nyugdíjkérelem

A számítógépek javítását nem adja fel, a 300 lejes segélyt pótolni kell. „Az üdítőre sem lenne elég” – mondta. Aztán elmesélte, hogy hol akadt el a nyugdíjkérelme. „Azt mondták, a betegnyugdíjhoz kell ledolgozott év, hát egy év sikerült is. S most abba kötöttek bele, hogy hogy van nekem ledolgozott évem, ha mozgássérült vagyok. Ördögi kör, s vetik vissza a papírt folyton. Nincs benne logika, de ez van egyelőre, szórakoznak” – meséli mosolyogva.

Arra is kitértünk, hogy a kerekesszékesek mely épületbe tudnak bejutni. „Csomafalván a polgármesteri hivatal épületébe igen, de csak az előtérbe, a felújított Faiskolába be tudok menni tolókocsival, a rendelőbe szintén, a postánál a feljáró használhatatlan. Rányílik az ajtó, micsoda megoldás!” – veszi számba a községben a feljárókat.

Családja az erőforrás

Hogy honnan merít erőt? Állítja, a családjától, úgy nőtt fel, hogy a humor sose hiányzott. Szülei őt is, húgát is mindig vitték magukkal, mezőre,erdőre, kirándulni, ahova csak mentek. Ma sincs másképp, gyakran kimozdul. Azt nem tudja, öt év múlva mi lesz, de a nyárra két táborozást is tervez, a csikóval is bíbelődnie kell, s talán valahonnan egyszer csak az a speciális nyereg is megérkezik…

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS