Hirdetés
Hirdetés

Lovas- és kultúrfesztivál lesz Kissolymosban

•  Fotó: Székelyföldi Lovas Ünnep

Fotó: Székelyföldi Lovas Ünnep

Tizedik alkalommal hívják életre a Székely lovas- és kultúrfesztivált Kissolymosban szombaton. A rendezvény színes programokkal várja a látogatókat – áll a szervezők szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében.

Székelyhon

2024. augusztus 30., 09:192024. augusztus 30., 09:19

A szombat reggeli ünnepélyes megnyitót követően kezdetét veszi a Sólyom Cup, amelynek során ügyességi és díjugrató versenyen bizonyíthatnak a lovasok két kategóriában: a 10 év alattiak és a 10 év felettiek is összemérhetik tudásukat. Emellett lovastorna, katyófőző verseny, kézművesruha- és ékszerbemutató is lesz.

A látogatók ugyanakkor részt vehetnek Pászka Lehel világrekorder lovasíjász-bemutatóján, majd néptánc és nótaest zárja a rendezvényt Szabó István zenekarának részvételével.

Hirdetés

A szervezők a családosokra is gondoltak, ennek megfelelően egész napos családi programok is zajlanak majd a fent felsoroltak mellett, íjászat és vesszőkötés formájában. A gyerekek kipróbálhatják magukat az agyagozásban és nemezelésben, ugyanakkor szövősarok és állatsimogató is helyet kap a rendezvényen, amelyre minden érdeklődőt várnak a szervezők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Korlátozni fogják az elektromos rollerek használatát Csíkszeredában

Nemcsak a közúti forgalomban, hanem a gyalogosok által használt köztereken is balesetveszélyesen közlekednek sokan az elektromos rollerekkel Csíkszeredában. Ezért a városvezetés egy szabályzót készít, és korlátozásokat vezetnek be.

Korlátozni fogják az elektromos rollerek használatát Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)

Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)
2026. június 08., hétfő

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben

A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben
2026. június 08., hétfő

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről

A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben

A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben
2026. június 08., hétfő

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét

Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét
2026. június 08., hétfő

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson

A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén

Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén
2026. június 08., hétfő

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint
2026. június 08., hétfő

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon
Hirdetés