Lezárult az első forduló, szűkült a mezőny

•  Fotó: Demeter László

Fotó: Demeter László

November 30-án éjfélkor lezárult a Székelyföld hét csodája elnevezésű vetélkedő első fordulója, s azonnal meg is kezdődött a második forduló, amelyben már jóval kevesebb jelölt vesz részt.

Daczó Katalin

2010. december 01., 18:162010. december 01., 18:16

2010. december 02., 12:532010. december 02., 12:53

A Székelyföld hét csodája elnevezésű, természeti értékeket népszerűsítő projektet a Zöld SzékelyFöld Egyesület bonyolítja le az Európai Bizottság támogatásával, a Fiatalok Lendületben program keretében. Az internetes szavazás 2010 szeptemberében indult, és az első forduló során az érdeklődők azon hét területre és környezetvédelmi problémára voksolhattak, amely szerintük megérdemli, hogy a továbbjusson a második forduló leszűkített, húszas mezőnyébe.

Ilyenformán november 30-án éjfélkor, az első forduló lezártakor a rangsort Pogányhavas teteje vezette, majd sorban a Lucs tőzegláp, Csihányos – Haromalja, szentegyházai/lövétei nárciszmező, Buffogó tőzegláp, Hargitaliget, Csíkszentimrei Büdösfürdő  következett. December elsején 0 órától meg is kezdődött a második forduló, amely március 1-ig tart, és amely során a húszas mezőnyből választhatják ki a szavazók Székelyföld hét legfontosabbnak tartott természeti értékét, és a vidék hét legsúlyosabb környezeti problémáját is.

„Az első forduló során legkevesebb szavazatot szerzett, s így kieső területek közül néhány szerintünk megérdemelte volna a továbbjutást – véli Antal Imola projektkoordinátor –, de nem kell elfeledni, hogy a program elsődleges célja a természetvédelmi tudatosság növelése a területek népszerűsítése és az ezeket érintő környezetvédelmi problémák ismertetése által, tehát a rangsor a közösség által leadott szavazatok alapján alakul ki, nem pedig szakembercsoport véleménye szerint.”

A „negatív csodákra” jóval kevesebb szavazatot adtak le, mint az értékekre. Az első forduló végén a szavazók szerint a Székelyföld természeti területeit veszélyeztető legnagyobb környezetvédelmi problémák: élővizek szennyezése, erdőirtás, árvíz/árvízvédelem, számonkérés/büntetés, illegális hulladéklerakás, hétvégi házak/építkezés, biodiverzitás.

„Az első forduló során a program honlapjának 12 400 egyedi látogatója volt, viszont ha figyelembe  vesszük azt, hogy egy háztartásban csak egy géppel (személlyel) számol a statisztika, akkor a honlapot megtekintők száma jóval több is lehetett – fogalmazott kiértékelőjében Antal Imola projektkoordinátor. – A látogatók 4345 érvényes szavazatot adtak le (873 személy) a + 7 kategóriára és 1792-t a negatívra (256 személy). Elég magas azon szavazatok száma, amelyek esetében nem igazolták vissza a leadott szavazatot (451 személy).”

Az első forduló során 131 hozzászólás született, hét területet javasoltak a csodák soraiba (megtekinthetőek a főoldalon) és közel 100 képet küldtek be az érdeklődők. Ebben az időszakban 48 ország internethasználói nyitották meg a honlapot, legtöbben Romániából, majd sorban Magyarország, Németország, Amerikai Egyesület Államok, Anglia, Ciprus és Svédország következik.

A szervezők remélik, hogy a program második szakasza is legalább akkora népszerűségnek fog örvendeni, mint az első, és továbbra is várják azon írásokat, képeket, ötleteket, amelyek segítségével Székelyföld természeti csodáinak népszerűségét és védettségét növelni lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán

Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán
2026. március 18., szerda

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem

Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem
2026. március 18., szerda

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat

A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat
2026. március 18., szerda

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén

Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén
2026. március 18., szerda

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten

Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten
2026. március 18., szerda

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén

Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén
2026. március 18., szerda

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle

Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle
Hirdetés