Fotó: Boda L. Gergely
Február 25-én tárgyalja a városi tanács Marosvásárhely 2010-es költségvetését. A szakértők szerint bár nem tökéletes, a jelenlegi tervezet jobb mint a tavalyi, és egyelőre megállja a helyét.
2010. február 24., 17:122010. február 24., 17:12
2010. március 08., 13:182010. március 08., 13:18
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea szerint az idei költségvetés 18–20 százalékkal lesz kisebb mint a 2009-es. „Tavaly még nem éreztük ennyire a gazdasági válságot. Eddig kevesebben fizették ki az adójukat, valószínűleg a szabadságok, és az elbocsátások miatt” – magyarázta.
Kolozsvári Zoltán, a városi tanács pénzügyi bizottságának tagja elfogadhatónak tartja a tervezetet, mint első változatot. „Sokkal gondosabban kellene összeállítani a költségvetést, és ami a legfontosabb, hogy időben. Főleg a kiadási részre kellene több időt és figyelmet szentelni. A bevételi részt nem tudjuk szabályozni, de a kiadásit azt igen” – közölte a szakember.
„Marosvásárhelynek, mint városnak négy bevételi forrása van. Egyik a saját, amit eléggé aprólékosan és jól fel lehet vázolni, de a másik három forrás az, ami mindig is bizonytalan, és nem lehet tudni, mi valósul meg belőle” – magyarázta Kolozsvári Zoltán. A kérdéses források közé tartoznak az állami átutalások, az állami támogatások (egészségügynek és oktatási intézményeknek szánt pénzösszegek) és az európai uniós pénzalapok. „Ezekre mindig kapunk ígéreteket, de azokat vagy beváltják, vagy nem” – tette hozzá a szakember, aki szerint a megyeközpont költségvetés-tervezete ugyanolyan bizonytalan lábakon áll, mint az ország költségvetése.
Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
szóljon hozzá!