Lelkiismeretes marosvásárhelyiek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Március 31-én jár le a helyi adók első félévi részletének kifizetési határideje. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal adók és illetékek osztályának vezetője, Ercsei Ferenc szerint a lakosság több mint fele befizette ingatlanadóját március 30-áig.

Fancsali Attila

2010. március 30., 16:242010. március 30., 16:24

2010. április 08., 18:062010. április 08., 18:06

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyiek 55 százaléka fizette ki a 2010-es épületadóját teljes egészében az említett dátumig, élve a lehetőséggel, hogy ezért 10 százalékos kedvezményben részesültek. A területek tulajdonosainak szintén 55 százaléka döntött úgy, hogy megszabadul ettől a terhétől. Az autótulajdonosoknak viszont csak 45 százaléka rendezte ezt a tartozását az állammal szemben.

A statisztikák szerint a 2010-es évre a lakosság által befizetendő épület és telekadó adó mintegy 65 százaléka, míg a gépkocsiadó 55 százaléka gyűlt be az év első három hónapjában.

A speciális illetékek közé sorolandó garázsadót négy részletben, negyedévenként fizethetik be a tulajdonosok. Március 30-áig 55 százalékuk tett eleget ennek a kötelezettségnek, míg a lakótéri (rágcsáló és rovarírtás), valamint a szemétadót a lakosok 60–60 százaléka fizette ki teljes egészében. Ez utóbbiakra nem érvényes a 10 százalékos kedvezmény.

„Marosvásárhelyen a tavalyhoz képest nem nőttek az adók, ugyanazon a szinten vannak, mint a tavaly is. Ennek oka a gazdasági válság, amely befolyásolja az üzleti életet, a jogi személyeket, és így a lakosság keresetét is. Azoknak, akik nem fizették ki az adóikat időben napi 0,1 százalékos büntetőkamattal kell számolniuk” – magyarázta Ercsei Ferenc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

2025. december 18., csütörtök

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek

Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek
Hirdetés