
A Székely Gárda idén december elsején is Kolozsvárott szeretett volna megemlékezni a Székely Hadosztály katonai alakulatról, mely 1918. december elsején alakult meg a kincses város főterén. A megemlékezőket szándékukban a román hatóságok megakadályozták. Mint megtudtuk: a megemlékezők a beharangozott időponttól eltérően ugyan, de elhelyezték a Tisztelgés a Székely Hadosztály előtt feliratú, piros-fekete szalaggal ellátott koszorút a Farkas utcai Szent György-szobor talapzatán.
2010. december 02., 16:512010. december 02., 16:51
2011. január 06., 17:182011. január 06., 17:18
A román karhatalom emberei Kolozsvárott lekapcsolták az egyik vendéglőből kilépő nyolc gárdistát, a Székely Gárda két csíkszeredai alapítótagját és hat másik személyt (1 román, 4 magyar, valamint 1 szlovák állampolgárt), és bevitték őket a kolozsvári egyes számú rendőrösre, ahol az illetők ellen bűnvádi eljárást indítottak, és jelentős pénzbírsággal sújtották őket.
A Székely Gárda tagjaitól megtudtuk: a helyi csendőrség dolgozói a megemlékezés helyszínétől 1000 méternyire, az Agape vendéglő bejáratából (ahová étkezés céljával tértek be) vitték el őket. A csendőrség emberei autókba tuszkolták, majd a rendőrségre szállították, ahol megbírságolták a megemlékezni szándékozókat. Nyilatkozatot írattak alá velük, ujjlenyomatot vettek, fényképet készítettek róluk, mint valami köztörvényes bűnözőkről, és többféle verbális és fizikai megaláztatásnak vetették alá őket – magyarázták.
A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tagjai az eseménnyel kapcsolatban tiltakozó nyilatkozatot juttattak el a sajtónak, melyben többek között kifejtik: a hatalom újból a kettős mérce eszközéhez folyamodott, „mert miközben a Székely Gárda alapító tagjait, valamint további hat személyt mondvacsinált okkal megakadályoztak egy törvényes megemlékezés megtartásában Kolozsvárott, addig ugyanakkor és ugyanazon a napon a Noua Dreaptă nevezetű magyargyűlölő szervezet csendőrségi védelemmel masírozhatott Marosvásárhely utcáin, egy olyan felvonulás keretében, amely nem volt engedélyezve. Ugyanakkor az emberi jogok ilyenfajta megsértése ellen a Székely Gárda tagjai hazai és nemzetközi fórumokon, törvényszékeken jogorvoslatot fognak keresni sérelmeikre” – áll a közleményben.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!