
Nincs összhangban a rendszer. A megszerzett RAR-bizonyítvány hatvan napos érvényessége ma már kevésnek bizonyul
Fotó: Gecse Noémi
Amellett, hogy négy-öt hónapba telik a külföldről behozott járművek forgalomba írása Hargita megyében, a problémát súlyosbítja, hogy az eredetiségvizsgálat eredményéről szóló RAR-bizonyítvány érvényessége lejár, amire az érintettek időpontot tudnak foglalni a járműbejegyzési közszolgálatnál. Ennek ellenére van megoldás.
2017. október 30., 10:412017. október 30., 10:41
A jelentősen meghosszabbodott várólisták újabb problémát okoznak azoknak, akik külföldről behozott gépjárművet szeretnének forgalomba íratni: ,
Ezzel a problémával találta szembe magát az Csíkszeredában élő férfi is, aki elmondása szerint augusztusban vásárolta meg új autóját, ezt követően pedig az autóbeíratáshoz szükséges lépéseket a lehető legrövidebb időn belül járta végig, de még így sem fért bele a 60 napos érvényességi időtartamba. „Augusztus 29-én kértem időpontot a RAR-hoz az országos call-centeren keresztül, ahonnan azt a választ kaptam, hogy két időpont közül választhatok: november 20-án mehettem a csíkszeredai vagy október 19-én a sepsiszentgyörgyi kirendeltséghez. A gyorsabb ügyintézés reményében utóbbit választottam, és a megbeszélt napon el is végezték az eredetiségvizsgálatot, az ennek eredményét igazoló dokumentumokat azonban nem kaptam rögtön kézhez, csak október 26-án adták ki.
Fogalmam sincs, hogy ebben az esetben kihez kell fordulni, vagy mit lehet tenni, de az felháborító, hogy önhibámon kívül kerültem ebbe a helyzetbe. Nem húztam az időt, mindent idejében elrendeztem, végigjártam a több hónapos utat, és
Arról nem is beszélve, hogy a hosszú várólisták miatt a három hónapos piros rendszám sem elég, ezért másfél hónapra úgyis le kell tegyem az autót.
– nehezményezte a fiatalember.
Tudnak a problémáról, és megoldást is találtak rá – mutatott rá megkeresésesünkre Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője. Mint mondta, egyre többen kerülnek abba a helyzetbe, hogy az eredetiségvizsgálatról szóló igazolásuk érvényessége lejár, mire az idén bevezetett internetes felületen időpontot tudnak foglalni a járműbejegyzési közszolgálatnál. Ennek ellenére senkit sem szeretnének olyan helyzetbe hozni, hogy újra el kelljen végeztesse az eredetiségvizsgálatot, ezért kidolgoztak egy megoldást:
„Megértjük a problémát, és úgy érezzük, muszáj kisegítsük az ilyen helyzetbe kerülő személyeket, ezért újabban túlórázni szoktunk annak érdekében, hogy fogadni tudjuk őket. Nem is értem, mi történik ebben az országban, de nagy káosz van. Nemrég egy közleményből értesültünk arról, hogy országos szinten a közeljövőben jóváhagyják néhány személy alkalmazását a járműbejegyzési közszolgálatoknál, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy Hargita megyébe alkalmazhatunk-e. Mi kértünk erre engedélyt, hiszen a közszolgálatnál öt ügyfélpult van teljesen felszerelve csak az autóbeíratásokra, de ebből csak háromnál tudjuk fogadni az ügyfeleket, hiszen a másik kettőbe egyszerűen nincs, akit leültessünk, személyzethiánnyal küszködünk. Bukarestből olyan választ is kaptunk, hogy más megyékben még ennél is rosszabb a helyzet, de ez engem nem melegít” – húzta alá Pănescu.
Az előzményekről
Mint ismert, jelentősen megnövekedett Romániában a külföldről behozott járművek száma, miután februárban eltörölték a környezetszennyezési illetéket. Az intézkedés életbe lépése óta valósággal felrobbant a hazai használtautó-piac: idén kétszer annyi alacsony szennyezési normájú és magas szén-dioxid-kibocsátású gépjárművet jegyeztettek be az országban, mint tavaly. A Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat adatai szerint az év első kilenc hónapjában 14 327 járművet írattak forgalomba a megyében, tavaly ugyanebben az időszakban még csak 10 242-őt. Ennek következtében Hargita megyében folyamatosan hosszabbodtak a várólisták, jelenleg egy autóbeíratás legkevesebb négy-öt hónapba telik. További problémát jelent, hogy ez idő alatt lejár az ideiglenes rendszám, mivel az csak három hónapig érvényes, így a tulajdonosok nem is tudják használni a megvásárolt járműveket. A probléma megoldásaként Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter az elmúlt időszakban többször is beszélt egy új légszennyezési illeték vagy többletdíj kivetéséről, konkrétumok azonban még nem születtek az ügyben.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
szóljon hozzá!