Február 18-án kezdődik a roncsderbi név alatt is futó országos program, a régi autójuktól megszabadulni akarók tehát már jelentkezhetnek a programban részt vevő autóbontóknál, begyűjtőknél.
2010. február 17., 17:072010. február 17., 17:07
2010. március 08., 16:252010. március 08., 16:25
Az utóbbi hetekben számos pontatlan információ jelent meg a médiában és különböző reklámokban a környezetvédelmi minisztérium által lebonyolított, az országos gépjárműpark felújítását célzó roncsautó programmal kapcsolatosan, ezért jó, ha néhány témába vágó dolgot a helyére teszünk – ezen mondattal indította ismertetőjét Csula Csaba, a székelyudvarhelyi Demaco Kft. ügyvezető igazgatója, akit arra kértünk, mondja el, mi a téma iránt érdeklődők teendője.
Az ügyvezető azt tudatta, hogy a régi autójától megszabadulni kívánó, majd új autót vásárolni szándékozó személy valamelyik, a programban listázott begyűjtőközpontnál kell jelentkezzen. Ez egy újdonság, hiszen korábban az érintettek teendői a gépjármű-kereskedőknél kezdődött. Fontos az is, hogy csak a régi autó tulajdonosa bonyolíthatja le a jármű eladását, és majd csak az általa kapott értékcsomagot (pachet valoric) érdemes megvásárolni, gépjárművet, értékjegyet (tichet valiroc) nem.
A témáról bővebben a február 18-ai, csütörtöki Udvarhelyi Híradó napilapban!
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!