
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A Maros megyei vállalkozók szervezete, a St.Georgius Manager Club és a cégek.ro vállakozói portál kezdeményezéséből idén először tartják meg a MaStart erdélyi startup versenyt – tájékoztatnak a szervezők.
2021. augusztus 25., 20:252021. augusztus 25., 20:25
2021. augusztus 25., 21:572021. augusztus 25., 21:57
A három éve alakult magyar vállalkozói szervezet, a St.Georgius Manager Club elsődleges céljai közé tartozik a fiatal vállalkozók támogatása, az erdélyi startupok erősítése, és ezen keresztül innovatív megoldások implementálása a régióban. Így született meg a MaStart startup verseny ötlete is, amelyet a klub egyik fontos nagyrendezvénye, a II. Kárpát Medencei Vállalkozói Konferencia részeként fognak megtartani szeptember 23-án és 24-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében.
A MaStart startup verseny legfontosabb célja, hogy az itteni innovatív termékek és szolgáltatások elsőként hazánkban érvényesüljenek. A versenyre olyan fiatal, 18-35 év közötti erdélyi magyar vállalkozók jelentkezését várják, akik 2017. január 1-je után hozták létre vállalkozásukat.
A döntőbe jutó startupok élő közvetítésben mutatják be pályázati anyagaikat, a II. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencián.
A kétfordulós versenyre beérkező anyagokat a tapasztalt vállalkozókból álló szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján értékelik. A három legjobbnak bizonyuló versenyző pénzjutalomban részesül, amelyet a vállalkozására kell fordítania.
I. díj: 20 000 RON
II. díj 15 000 RON
III. díj 10 000 RON
Az anyagi támogatásokon kívül a St. Georgius Manager Club tagjai mentorálást biztosítanak kiemelkedő startupok számára. További részletek a verseny honlapján találhatóak.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!