
Fotó: Erdély Bálint Előd
Európai uniós támogatással modernizálja az Ivó és a Madarasi Hargita közötti út kövezett szakaszát a zetelaki polgármesteri hivatal, amelyet le fognak aszfaltozni. A munkálatok idejére teljes útlezárás van érvényben, így most csak Szentegyháza irányából lehet megközelíteni a Hargitát. A projekt részeként Sikaszóban is feljavítanak egy erdei utat.
2020. július 26., 20:192020. július 26., 20:19
Összesen másfél millió euróért pályázott sikeresen az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR) a zetelaki községvezetés, amelyből két erdei utat is modernizálhatnak – fejtette ki lapunknak Nagy Attila polgármester.
Jelenleg a betonsáncokat építi a kivitelező az Ivó és a Madarasi Hargita közötti háromkilométeres kövezett szakaszon. Mint a községvezető elmondta,
Ez idő alatt Szentegyháza irányából lehet megközelíteni a Hargitát.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az útjavítással együtt négy hidat fognak megerősíteni, illetve újjáépíteni, valamint nyolc centiméter vastag kopóréteg aszfalt kerül az útestre. Utóbbi vélhetően augusztusban fog megvalósulni – ekkor ismét le kell zárniuk az utat.
Mostanra befejezte a földmunkákat a kivitelező, így például az alapozás, az átereszek elhelyezése is megtörtént, és amint befejezik a betonozást, kis idő múlva megkezdődhet az út burkolása – magyarázta a polgármester.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Makadám út lesz Sikaszóban
A beruházás részeként további tíz kilométernyi utat újítanak fel Sikaszóban, amely a Veresbükk, Pálosza, Fehéres és Melegárok erdőrészek irányába vezet. A tervek szerint a falu belterületéhez tartozó mintegy kétszázötven méteres szakaszt le is aszfaltozzák, máshol megfelelő sáncokkal és átereszekkel ellátott kövezett út lesz. A munka részeként ez esetben három hidat kell felújítani vagy éppen újjáépíteni. Nagy Attilától ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a helyi közbirtokosság szintén pályázott erdei utak rendbetételére. Ők ugyancsak másfél millió eurós támogatással építhetik újjá a Sikaszót Ivóval összekötő utat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
1 hozzászólás