
Fotó: Bicsak Gergő
Mozgósítják a sepsiszentgyörgyi diákokat is, hogy minél többen regisztráljanak a népszámlálás önkitöltős szakaszában.
2022. április 09., 16:082022. április 09., 16:08
Az RMDSZ háromszéki területi szervezte és a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Fórum (SIFF) a diáktanácsok segítségével szervezte meg a pénteki villámcsődületet, amelynek az volt a célja, hogy az online világban otthonosan mozgó fiatalokat bevonják a folyamatba, és arra ösztönözzék őket, hogy az online kérdőívek kitöltésében segítsék az e terén nehezebben boldoguló idősebbeket, a nagyszüleiket, a rokonaikat. A város főtere pénteken délben megtelt fiatalokkal, többen színes táblákkal érkeztek, melyeken az állt:
A diákok a főtéri sétányra színes krétával írták fel annak a nevét, akinek esetleg segíteni tudnak majd a kérdőívek kitöltésében. Ezt követően az előre megrajzolt vonalakra sorakozva írták ki a „magyar” szót, erről drónfelvétel készült.
Zsigmond József, az egyik kezdeményező portálunknak elmondta, a pénteki megmozdulás egy kampány része, a következő napokban önkéntesek mennek el az iskolákba, és elmagyarázzák a diákoknak, hogy kell kitölteni a népszámlálási íveket, miként tudnak segíteni az idősebbeknek, és miért fontos, még az önkitöltő szakaszban ezt meglépni.
A résztvevő diákok többsége kérdésünkre arról számolt be, hogy eddig nem érdeklődtek a népszámlálás iránt, viszont néhányan elmondták, a szüleik már kitöltötték az íveket. Sepsiszentgyörgyön 15,6 százalék azoknak az aránya, akik már regisztráltak a népszámlálás első szakaszában, ezzel a város meghaladja a 11,3 százalékos országos átlagot. Az önkormányzat tizennégy segítőpontot hozott létre azok számára, akik elakadnak az online kérdőívek kitöltésében. A népszámlálás első szakasza május 15-ig tart.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.
Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
szóljon hozzá!