
Fotó: Csató Andrea
Elkészült az Alsóboldogfalva és Székelyszenterzsébet közötti újjáépített útszakasz. A munkát viszont nem vehette át az önkormányzat, mert továbbra is bizonytalan, hogy miből fizeti ki a kivitelezőnek az Anghel Saligny-programból elmaradt 3,5 millió lejt.
2025. november 24., 10:242025. november 24., 10:24
Rövidebb idő alatt juthatnak el a Székelykeresztúr felől érkező autósok Székelyszenterzsébetre, hiszen
Itt pedig egy újjáépített, látványos tájakon átvezető úton érkeznek meg a falu temető felőli részére.
Súlykorlátozást vezettek be az új úton
Fotó: Csató Andrea
Szabó Ottó, a község polgármestere a Székelyhonnak kifejtette,
A beruházást azonban mégsem vehették át a kivitelezőtől.
Annak megvalósítására ugyanis az Anghel Saligny-programban nyert 4 millió lejes támogatást a község, amelynek első részletét (470 ezer lejt) ugyan utalta a fejlesztési tárca, de utána leállította a kifizetéseket az állami szigorításokra hivatkozva. Ekkor eldönthette az önkormányzat, hogy leállítja az építkezést, vagy befejezi azt. Végül utóbbi mellett döntöttek, hiszen
A polgármester rámutatott: legújabb információi szerint valószínű, hogy
Nekik egyébként 1,2 millió lejnyi önrészt kellett állniuk.
Fotó: Csató Andrea
Mindemellett a kivitelező jogosult az infláció, illetve az áfa-növekedés miatti költségvetés-kiegészítésre is, ha viszont az önkormányzat átveszi a beruházást, akkor azt neki kell megtérítenie. Ezzel szemben – érthető módon – ők azt szeretnék, ha a pluszösszeg a kormányra hárulna. A patthelyzet ugyanakkor azért sem jó a kivitelező számára, mert
Az utat pedig már most is használják, ami miatt romolhat a minősége.
Szabó Ottó közölte, hogy
Ezt a korlátozást ugyanakkor az összes községbeli útra kiterjesztenék. Már meg is született az ehhez szükséges tanácsi határozat, már csak a rendőrség jóváhagyására várnak.
Fotó: Csató Andrea
„Minden évben több százezer lejt költünk az utcák rendbetételére, majd esős időben jönnek a 40-50 tonnás teherautók, és tönkreteszik azt” – vázolta a helyzetet.
Hangsúlyozta, hogy amennyiben a táblákat kihelyezik, akkor a rendőrök bírságolhatják azokat, akik kihágást követnek el. Ettől függetlenül
A községbelieknek ezért nem kell fizetniük, de a máshonnan érkezőknek igen.
Politikai források szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) még kedden beterjeszti a parlamentbe az Ilie Bolojan vezette kormány elleni közös bizalmatlansági indítványát.
Lecsökken a kezdő és a tapasztalt pedagógusok bére közti különbség, és éppen a nagy pályarégiséggel rendelkezők járnak rosszul, ha jelenlegi formájában véglegesítik az új egységes bértörvénytervezetet. Az érdekvédelem általános sztrájkra készül.
Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
Tovább emelkedik az üzemanyagok ára ismét drágított az OMV Petrom és a Rompetrol.
98 éves korában elhunyt Edith Eva Eger magyar zsidó származású pszichológus, író, holokauszt-túlélő, A döntés című bestseller szerzője.
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át – közölte a Sándor-palota hétfő este az MTI-vel.
Mi a teendő, ha autóra zuhan a fa vagy a vakolat, ki vonható felelősségre? A viharos szél hétvégén Székelyföld több településen fákat döntött ki, egy templom tetejét is megbontotta, Marosvásárhelyen vakolatdarabok hulltak a földre a tömbházakról.
Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
1 hozzászólás