Jól tanult, laptopot kapott

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A UPC Romania idén is díjazott több, kiemelkedő eredményt elérő diákot. Hargita megyében idén a UPC Év tanulója címét és az azzal járó laptopot a székelyudvarhelyi Béla Tamás kapta, aki bronzérmes lett az Infomatrix 2010 nemzetközi versenyen.

R. Kiss Edit

2010. június 16., 14:482010. június 16., 14:48

2010. június 16., 15:112010. június 16., 15:11

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Szerdán délelőtt a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen adta át a UPC Romania regionális kommunikációs menedzsere, Ştefan Stanciu a cég díját, oklevelet és egy laptopot Béla Tamásnak.

Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő elmondta, a cég felvette velük a kapcsolatot és arra kérte őket, hogy jelöljenek ki egy diákot a díjra, a tanfelügyelőség pedig a középiskolák igazgatóival folytatott megbeszélése során úgy döntött, hogy a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákja, a végzős, matematika-informatika szakos Béla Tamást jelölik a kitüntetésre. A főtanfelügyelő gratulált a diáknak, és elismerését fejezte ki a felkészítő tanárnak, Godra Hajnalnak.

A díjátadáson jelenlévő tanárnő elmesélte, amikor Tamás a gimnáziumhoz került, már kilencedikesen is a programozás volt a hobbija, a középiskola során pedig számos tantárgyversenyen részt vett. Ugyanakkor mindig szeretett volna egy nagyobb projektet igénylő, nemzetközi versenyen is megméretkezni, így vett részt az Infomatrix 2010 versenyen, ahol saját fejlesztésű programjával, a fraktálóval bronzérmes lett. A Bukarestben lezajlott versenyen 32 országból vettek részt versenyzők.

Béla Tamás a díj átvétele után elmondta, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem informatika szakán kíván továbbtanulni és nagyon örül a díjnak, mivel még nem volt laptopja, és az majd jól fog az egyetemen. Az általa létrehozott programról elmesélte, a matematikát, informatikát, művészetet, fizikát kapcsolja össze. Béla Tamás ugyanakkor elmondta, a bukaresti verseny után kapott egy ausztráliai állásajánlatot, ahhoz azonban, hogy azt elfogadja, még nagyon sokat kell tanulnia – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez

Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez
2026. október 17., szombat

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés