
Idén is sok lányt, asszonyt várnak Erdély minden szegletéből. Archív
Fotó: Iochom Zsolt
A VII. Csíksomlyói Lány- és Asszonytalálkozót szervezi meg pénteken és szombaton az Áradat Egyesület.
2017. november 16., 11:382017. november 16., 11:38
2017. november 16., 11:382017. november 16., 11:38
A Női lépések..., női illatok témával meghirdetett, a Jakab Antal Tanulmányi Házban zajló rendezvényre közel kétszáz résztvevő érkezik az erdélyi nőszervezetektől. Simó Irma, az egyesület elnöke elmondta, első alkalommal felkérésre szervezték meg a rendezvényt, de a nagy igényre való tekintettel azóta is folytatják, és mindig nagyon sok jelentkező van. Úgy látja, találkozási és feltöltődési lehetőség ez a lányok, asszonyok számára. Ugyanakkor
A rendezvény péntek délután közös teázással kezdődik, majd Nőiességünk Isten tekintetében címmel szentségimádást tartanak a csíksomlyói kegytemplomban. Este levetítik az Egy asszony illata című filmet, majd ezt követően beszélgetést szerveznek. A napot csendes szentségimádás zárja.
A szombat reggeli köszöntők után előadások következnek, ezeken szó lesz többek között családon belüli bántalmazásról, családpasztorációs tapasztalatokról, a családon belül bántalmazottak központjának tapasztalatairól itthon és külföldön. Délután számos műhelymunkát szerveznek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, lelkigondozók, hitoktatók, gyógypedagógusok vezetésével számos témában lehet okulni, beszélgetni: hétköznapi játszmák, belső határok megélése, lelki gyógyír a bántalmazott sebekre, a női szelídség, függetlenség, megbocsátás – csak néhány a témák közül. Lesz kézműves foglalkozás és az illóolajokról is lehet tanulni. A nap zárásaként szombaton délután hat órakor szentmisén vesznek részt a lányok, asszonyok a csíksomlyói kegytemplomban.
Alkoholos befolyásoltság alatt volt az a sofőr, aki diákokat szállított iskolába Temes megyében. A rendőrök megbírságolták a férfit, és ideiglenesen felfüggesztették a jogosítványát.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter hétfő reggeli üzenetében arra biztatta az új tanévet kezdő tanulókat, élvezzék az előttük álló tanulási lehetőséget, és hangsúlyozta, hogy az oktatás a kapu a világ felé.
Jócskán lehűlt az idő szeptember 7-re, az új tanév első napjára Székelyföld-szerte. Hargita megyében vannak olyan foltok, ahol kék színnel jelzi az Országos Meteorológiai Szolgálat térképe, hogy fagypontig esett vissza a hőmérséklet.
Kezdetét veszi a 2026–2027-es tanév: csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. Az új tanterv a kilencedikeseket, a változó felvételi szabályok pedig a nyolcadikosokat állítják új helyzet elé.
Eddig tisztázatlan okok miatt kisodródott és az útmenti betonsáncba dőlt egy Hargita megyei motoros Nyárádmagyarós és Szeretfalva között.
Ideiglenesen szünetel a vasúti közlekedés vasárnap este Maroshévíz és Ratosnya között, miután egy kidőlt fa ráesett a felsővezetékre és kigyulladt – közölte a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR SA).
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
Akár több mint egymillió eurót is nyerhet az, akire vasárnap rámosolyog a szerencse: jelentős összegek halmozódtak fel a romániai lottójátékok főbb kategóriáiban. A legnagyobb főnyeremény ezúttal a Jokeren vár gazdára.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!