
Pénteken este a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatja be Homemade című előadását
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Huszonegy előadással, kiállításmegnyitókkal, filmvetítésekkel, felolvasó-színházi sorozattal, koncertekkel, közönségtalálkozókkal, fórumokkal, könyvbemutatóval és állandó könyvvásárral várja az érdeklődőket az október 13-22. között zajló Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A fesztivált kétévente szervezi meg a gyergyószentmiklósi Figura, pénteken a 12. kiadást nyitják meg.
2017. október 11., 18:012017. október 11., 18:01
„Soha nem látott mértékű rendezvényeink vannak idén. Természetesen mindenben a színvonalra törekedtünk. Megpróbáltunk művészeti értékeket elhozni Gyergyóba. Nagyon izgalmas lesz ez a tíz nap” – jelentette be sajtótájékozatón Albu István, a Figura igazgatója. A programokra kitérve elmondta, nulladik napi kínálata is van a fesztiválnak:
A Figura egyébként még két előadással jelentkezik a kollokvium alatt: Máthé Annamária egyéni előadását, illetve Racine klasszikusát, a Phaedra-t mutatják be. A gyergyószentmiklósi mellett az ország magyar és német nyelvű színházai mutatkoznak be a seregszemlén, illetve több független színházi produkció is meghívást kapott a fesztiválra.
A nyitónap érdekessége, hogy az egyik előadás helyszíne a csíkszeredai színház lesz – mutatott rá Albu István. Elmondta,
Ide díjmentes szállítást biztosítanak az érdeklődők számára, az autóbusz délután fél négykor indul a Figura előtti parkolóból, és előadás után ide is érkezik vissza.
A fesztivál programjának egyik fő kuriózumaként az Újvidéki Színház jelenlétét emelte ki Albu István. Elmondta, a Szerbiából érkező társulat először vendége a kollokviumnak, a Fekete című, többszörösen díjazott előadással mutatkozik be a gyergyószentmiklósi színházban.
Szintén kuriózumként ajánlják a szervezők azt a kiállítást, amelyet a Figura Stúdió Színház alapítója, Bocsárdi László művészetéről állított össze Török Réka jelmeztervező.
Bocsárdi művészetéből előadásokon is ízelítőt kaphat a közönség, az ő rendezésében ugyanis két produkció is (a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Shakespeare-darabja, a Tévedések vígjátéka, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Molnár Ferenc-darabja, a Liliom) kerül bemutatásra a kollokviumon.
Kísérőrendezvényekkel színesített program
A színházi fesztivál idén első ízben ad helyet filmvetítéseknek. A közönség Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét, valamint Enyedi Ildikó nemzetközi sikernek örvendő Testről és lélekről című filmjét tekintheti meg. Újdonság az is, hogy Gyergyószentmiklós más kulturális intézményei is bekapcsolódtak a színház rendezvényébe: a Tarisznyás Márton Múzeum kiállításmegnyitóval járul hozzá a fesztivál programjához, a városi könyvtár felolvasó-színházi előadásokat, kiállítást fogad be.
A művészeti programokat kísérő rendezvények színesítik, és a fesztivál estéit koncertek zárják. Többnyire a meghívott színházak színészzenekarai kaptak meghívást, de olyan együttesek is, mint a sepsiszentgyörgyi sZempöl Offchestra, a temesvári The Case, vagy Marosvásárhelyről a Koszika & The HotShots.
A stúdió- és nagytermi előadások, illetve a filmvetítések kivételével a fesztivál minden más programjára ingyenes a belépés – tudatják a szervezők. Felhívják a figyelmet, hogy működik a fesztivál hivatalos honlapja. Itt minden információt megtalálnak az érdeklődők a rendezvénysorozattal kapcsolatban.
A kollokvium hivatalos megnyitóját pénteken, október 13-án este 7 órakor tartják a színház előcsarnokában.
Résztvevő színházak, társulatok
A fesztivál programja a következő színházak előadásaiból állt össze: Aradi Kamaraszínház, Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház (Marosvásárhely), Csíki Játékszín (Csíkszereda), Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), Kézdivásárhelyi Városi Színház, Kolozsvári Állami Magyar Színház (Kolozsvár), Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat, Radu Stanca Színház – Német Tagozat (Szeben), Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat, Szigligeti Színház (Nagyvárad), Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy), Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvári Állami Német Színház, Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely), Újvidéki Színház (Újvidék). Jelen lesz továbbá a bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat, a budapesti Káva Kulturális Műhely, a kolozsvári Váróterem Projekt és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Emellett a sepsiszentgyörgyi M Studio tűzzsonglőr show-ja is helyet kapott a kollokviumon.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
szóljon hozzá!