Háromszék egyik legkisebb falujának ékszerdoboza a nemrég felújított, Árpád-kori alapokra épült református templom. Értékes elemei közé tartozik a nyugati fal rovásírásos felirata, amelyet az 1977-es földrengés után fedeztek fel.
2025. március 09., 16:132025. március 09., 16:13
2025. július 22., 11:152025. július 22., 11:15
Negyvennyolc évvel ezelőtt, március 4-én a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg az ország nagy részét.
Noha a pusztítás hatalmas károkat okozott, váratlan felfedezéseket is hozott: a törmelékdarabok hátoldalán festéknyomokra lettek figyelmesek a falubeliek. Ez indította el azt a feltárási folyamatot, amelynek során
Úgy tartják, ez a Kárpát-medencében az egyik legterjedelmesebb, méreteiben is az egyik legnagyobb felirat. Jelentését többen kutatták, de a ligatúrák – összeolvasztott betűpárok, betűkapcsolatok – miatt eltérő megfejtések születtek.
A 13. századig visszanyúló történetről, a templomot érintő átépítésekről, valamint a 2021-es, teljes körű felújításáról Marosi Károly református lelkész mesélt.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!