
A gépjárművezetői engedélyért vizsgázóknak érdemes ellenőrizniük orvosi igazolásuk érvényességét
Fotó: Pinti Attila
A kiállítási dátumtól függően jelenleg fél év, illetve egy év is lehet a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges orvosi igazolás érvényességi ideje, ezért a gyakorlati vizsga előtt állóknak érdemes ezt ellenőrizniük a vizsgadosszié összeállításakor.
2020. február 17., 22:002020. február 17., 22:00
Az elmúlt évben kétszer is megváltozott az orvosi igazolás érvényességére vonatkozó törvény. A július közepétől kiállított orvosi igazolások érvényessége a korábbi gyakorlathoz képest egy évről fél évre csökkent, októberben azonban újra módosították az előírást, visszaállítva az egyéves érvényességet. Így
A központi nyilvántartási rendszerben most vált lehetővé az utolsó törvénymódosításnak megfelelő adatbevitel alkalmazása, ezért a belügyminisztérium az alárendeltségébe tartozó intézményeken keresztül felhívta a figyelmet az orvosi igazolások érvényességével kapcsolatos tudnivalókra.
A tanulóvezetők számára 2019. július 16-a előtt kiállított orvosi igazolások érvényessége egy év, a 2019. július 16. – október 3. között kiállítottaké viszont fél év, az október 4-étől elvégzett orvosi vizsgálatok eredménye pedig szintén egy évig érvényes – közölte a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal, amelynek alárendeltségében működik a megyei gépjármű-bejegyzési és jogosítvány-kibocsátó hivatal (DRPCIV). Ugyanakkor kihangsúlyozzák, hogy
Adrian Pănescu, a megyei prefektusi hivatal szóvivője érdeklődésünkre arról számolt be, hogy a gépjármű-bejegyzési és jogosítvány-kibocsátó hivatalnál dolgozó kollégái nem tapasztaltak zavart a vizsgázók körében az orvosi igazolások érvényességével kapcsolatban. Mint mondta, ennek egyrészt az lehet az oka, hogy azok a tanulóvezetők, akik az utóbbi időben féléves érvényességű orvosi igazolás birtokában vizsgáztak, biztosan nem először próbálkoztak már, másrészt a sofőriskolákban is odafigyelnek erre, amikor a tanulóvezetők vizsgadossziéját összeállítják. Egyébként
jelenleg helyszíntől függően 2–2,5 hónapot kell várniuk a tanulóvezetőknek a két próba között – tájékoztatott Adrian Pănescu.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
szóljon hozzá!