
Az Esztelneki Madonna kegyszobor. Elkészíttetnék a másolatát
Fotó: Erdélyi Ferences Rendtartomány
A csíksomlyói kegyszobor mintájára 1750-ben faragott Esztelneki Madonna másolatát szeretnék elkészíttetni az esztelneki ferencesek, melyhez a közösség segítségét kérik. A kegyszobor másolatát a helységben pusztító tűzvész századik évfordulójára készíttetnék el, a közelmúltban felújított esztelneki kolostor kápolnája számára – olvasható az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense által szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményben.
2021. november 03., 19:382021. november 03., 19:38
A felsőháromszéki Esztelneken 1921. december 22-én kéménytűz következtében égett le ferences kolostor és a templom, szinte minden a lángok martalékává vált. Az Esztelneki Kolostor Domus Históriájában leírtak szerint
A szobor máig ismeretlen módon és okból, a tűzeset után Futásfalvára került – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.
A tűzvész századik évfordulójára, idén decemberre, az Esztelneki Madonna kegyszobráról szeretnének egy másolatot készíttetni a helyi ferencesek, a közelmúltban felújított kolostoruk kápolnájába. Mint írják, a megvalósításhoz közösségi összefogásra van szükség.
Az ebben segíteni akarók felajánlásaikat a RO13RNCB0127007532970001 bankszámlaszámra utalhatják lejben, illetve a RO29RNCB0127007532970004 bankszámlaszámra euróban – írja az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
szóljon hozzá!