Hirdetés
Hirdetés

Közösségben jobb és könnyebb

•  Fotó: Mihály Annamária

Fotó: Mihály Annamária

Adventi foglalkozást szerveztek a fogyatékkal élők számára Marosvásárhelyen, a Gecse utcai Református Egyházközségben. Ezzel az alkalommal kezdetét vette az egész éves program, amely célja befogadni, beilleszteni őket a gyülekezetbe.

Simon Virág

2021. december 19., 11:162021. december 19., 11:16

A Gecse utcai Református Egyházközség gyülekezeti termében fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok és szüleik találkoztak, hogy jobban megismerjék egymást és együtt készüljenek a karácsonyra. Az egyházközség a svájci HEKS és a Brot für die Welst segélyszervezetek által meghirdetett pályázaton nyert támogatást, és a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókja közreműködésével szervez havonta egy közös alkalmat a gyülekezethez tartozó fogyatékkal élő gyermekeknek és fiataloknak.

Hirdetés

Mint Zalányi János szociális munkástól megtudtuk, az egy évig tartó program célja beilleszteni a fogyatékkal élőket és családjaikat is a gyülekezet körforgásába. Ennek érdekében

kiscsoportos alkalmakat, szabadidős programokat szerveznek majd, továbbá a gyülekezetet érzékenyítő foglalkozásokat is.

Céljuk az, hogy a foglalkozásokon közösséget kovácsoljanak, lehetőséget biztosítanak a tanulásra, fejlődésre, a problémamegoldási módszerek elsajátítására. Azt szeretnék, hogy a fogyatékkal élők és családjaik is a gyülekezeti közösséghez tartozzanak.

•  Fotó: Mihály Annamária Galéria

Fotó: Mihály Annamária

Az első, az adventhez kötődő foglalkozáson Fekete Márton, a gyülekezet lelkésze tartott rövid áhítatot, a három napkeleti bölcs történetét olvasva fel, arra hívva fel a jelenlevők figyelmét, hogy figyelni kell Isten szavára, hívására, lelkesen el kell indulni az úton, amelyen jó, ha az ember nem egyedül, hanem közösségben halad. Bár a három napkeleti bölcsnek más-más volt a természete, más-más ajándékokat tudtak vinni a jászolhoz, de közösen mentek, egymást bátorítva, és ez a követendő példa.

•  Fotó: Mihály Annamária Galéria

Fotó: Mihály Annamária

A gyermekek, fiatalok és szüleik mézes pogácsákat díszítettek, kézműveskedtek, és egy szép estét töltöttek el együtt. Havonta egy-egy foglalkozáson, találkozáson vehetnek majd részt, amikor jobban megismerhetik egymást, fejlődhetnek, bekapcsolódhatnak majd a gyülekezeti alkalmakba is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Csatolunk síléceket idén a Madarasi Hargitán?

Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.

Csatolunk síléceket idén a Madarasi Hargitán?
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
Hirdetés
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
Hirdetés