Közönségtalálkozó az Erdélyi Napló szerkesztőivel

Ez év őszén új fejezet kezdődött az Erdélyi Napló húsz éves történetében, hisz több mint egy éves „kényszerszünet” után a lap megújulva ismét az olvasók asztalára kerülhetett. Köszönhető ez a Magyar Nemzet lapkiadó vállalatnak, amely megvásárolta a lapot, új lehetőséget adva ezzel az erdélyi magyar polgári újságírás egyik fontos sajtótermékének – fogalmazott a csíkszeredai újságíró-olvasó találkozón Makkay József, a lap főszerkesztője.

Iochom Zsolt

2010. december 17., 12:052010. december 17., 12:05

2010. december 18., 16:222010. december 18., 16:22

Makkay József, Metz A. Márton és Jakab Lőrinc

A közönségtalálkozón a főszerkesztő mellett jelen volt Metz A. Márton olvasószerkesztő, Jakab Lőrinc Hargita megyei tudósító, Majláth Orsolya reklámfelelős és Albu Mónika terjesztési felelős is.

Az Erdélyi Napló 1990-ben napilapként látott napvilágot Nagyváradon, de terjesztési gondok miatt csakhamar megszüntették, majd 1991-től hetilapként jelent meg. A gyakori pénzügyi gondokkal küzdő lap Dénes László főszerkesztő távozása után, 2004-2009 augusztusa között Kolozsváron jelent meg Makkay József főszerkesztésében. A valamikori fénykorában 30 000 példányszámban megjelenő lap 2009. augusztusi megszűnésekor csupán 2500-as példányban jelent meg.

– Az ellenzékiség ára az lett, hogy a 2000-es évektől igen nehéz anyagi körülmények között „tengődtünk”, 2002–2009 között egyetlen pályázatot sem nyertünk – hívta fel a figyelmet Makkay –, a polgári újságírás terén szerzett másfél évtizedes hagyományainkat megőrizve arra törekszünk, hogy piacosabb külsővel és tartalommal kerüljünk az olvasó asztalára.  Igényesen megírt politikai, gazdasági, közéleti elemzések, háttéranyagok, oknyomozó, tényfeltáró riport, szakemberek bevonásával készülő tematikus oldalak – íme, néhány téma az újraindult Erdélyi Napló választékából.

A felsorolt témák közül a főszerkesztő külön kiemelte az oknyomozó újságírás fontosságát: a politikummal összefonódó romániai magyar sajtó nagy hiányosságának nevezte e sok munkát igénylő, de igencsak hálás újságírói műfajt. Ezt szeretné poraiból újjáéleszteni az Erdélyi Napló: olvasóik részéről is szívesen fogadnak témajavaslatokat. Felkérte a jelenlévőket, hogy osszák meg gondolataikat, meglátásaikat az újraindult lappal kapcsolatosan.

A találkozók szerepe, hogy az olvasók elvárásait összegezzük, és reményeink szerint jövő év elején megejtjük az olvasói visszajelzések alapján történő átalakulást is – hangzott el a rendezvényen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Koraszülöttek Világnapja – szakmai és szülői találkozó Csíkszeredában

Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.

Koraszülöttek Világnapja – szakmai és szülői találkozó Csíkszeredában
2025. november 11., kedd

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában
2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

Hirdetés