
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A kelet-európai országoknak az az érdeke, hogy a romák felzárkóztatására és beilleszkedésére is hasonló nagyságrendű összegeket különítsen az Európai Unió, mint a migránsok integrációjára – szögezte le Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2018. december 03., 21:522018. december 03., 21:52
A városvezető hétfőn, a SEPSI Helyi Akciócsoport Egyesület (SEPSI GAL) pályázati procedúrájának hivatalos nyitóeseményén fejtette ki véleményét.
Az egyesület egyébként a következő öt évben hétmillió eurót pályáztat ki a társadalom perifériájára szorult közösségek felzárkóztatását segítve. Sepsiszentgyörgy polgármestere a hétfői megnyitón emlékeztetett,
bár sokan kételkednek abban, hogy ez megvalósítható, és nem mindenki támogatja, hogy erre erőforrásokat fordítsanak.
– szögezte le az elöljáró. Kifejtette, az önkormányzat anyagi lehetőségeit meghaladják ezek a feladatok, ezért jött jól, hogy lehetőség nyílt az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek arra, hogy romafelzárkóztatási programokra pályázzanak.
„Szükség van az együtt cselekvésre azokkal, akik tapasztalatot gyűjtöttek ezen a területen. Félre kell tenni a kudarcélményeket, még akkor is, ha ezen a területen eddig kevés volt a siker. Pénzzel, szaktudással és hozzáállással lesznek eredmények” – összegezte a polgármester, aki szerint a problémákat nem néhány év alatt, hanem a következő évtizedekben lehet megoldani. Veres-Nagy Tímea projektmenedzser elmondta, jövő év februárjában írják ki az első pályázatokat, szeptemberig mind a hétmillió eurót ki kell szerződjék, 2020-ban kezdődhet a kivitelezés, ami három évet tart.
A fejlesztési stratégia alapján az Őrkőn utat, víz- és csatornahálózatot, parkot, játszóteret, integrált közösségi központot, szociális lakásokat, óvodát, és vizesblokkot építenek, Szépmezőn parkot, sportpályát hoznak létre, felújítják a szociális lakásokat, míg a Csíki negyedben integrált közösségi központ létesül.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!