
Házigazdaként Bakk Vitális Mária Kinga köszöntötte a meghívottat és a jelenlevőket.
Fotó: Szegeti Abigél
Az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal találkozhattak az érdeklődők szombat délelőtt Kézdivásárhelyen. A fotókkal és videóval illusztrált, személyes történetekkel és anekdotákkal színesített előadásra a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által szervezett Tudástár előadás-sorozat részeként került sor.
2023. október 08., 08:592023. október 08., 08:59
A hallgatóságot – amelynek soraiban ott ült Balogh Zoltán, a Vega Csillagászati Egyesület Hajdúsági Területi Klub titkára, illetve Bokor Tibor polgármester is – Bakk Vitális Mária Kinga, a szervező alapítvány elnöke köszöntötte, megköszönve Farkas Bertalannak, hogy sűrű programja ellenére elfogadta a meghívást, és Csíkszereda után Kézdivásárhelyre is ellátogatott.
Az előadó bevezetőjében elmondta, boldogan tett eleget a felkérésnek, hiszen
majd rátért vadászpilótává válása történetének ismertetésére.
Farkas Bertalan fotókon keresztül mutatta be nem mindennapi életútját
Fotó: Szegeti Abigél
Mint mesélte, középiskolai padtársa vadászpilóta akart lenni, és egyszer elhívta, hogy menjenek el együtt az orvosi tesztekre. Bár ő nem akart vadászpilóta lenni, barátjával tartott, és a több napos fizikai felméréseket követően alkalmasnak találták a feladatra, így a középiskola befejezését követően a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait. Két év szolnoki oktatás után társaival együtt a Szovjetunióba került további három évre, az ottani tanulmányok elvégzése után lett hivatásos vadászpilóta.
– idézte fel első, repüléssel kapcsolatos élményét Farkas Bertalan.
A továbbiakban az előadó az űrkutatás történetének fontosabb mozzanatait ismertette az első műhold fellövésétől kezdődően, Jurij Gagarin űrrepülésén át a holdra szállásig, majd űrhajós karrierjének kezdeteit mutatta be. 1976-ben a szovjet kormány úgy döntött, lehetőséget ad a szocialista országoknak, hogy vegyenek részt az Interkozmosz együttműködési programban. Magyarország akkori vezetői is aláírták a szerződést, és megkezdődött a vadászpilóták közül az űrhajós-jelöltek kiválogatása. Farkas akkoriban a pápai vadászrepülő ezrednél dolgozott, és
A kiképzés a Szovjetunióban található Csillagvárosban zajlott, a többi szocialista ország képviselőinek – többek között a román Dumitru Prunariu – részvételével. A folyamat két éven át tartott, és rengeteg lemondással járt, például kevés időt tölthettek a velük kiutazó családjukkal, a szovjet hatóságok azonban mindenben támogatták őket. „Olyan kiszolgálást kaptunk a család számára, ami lehetőséget adott, hogy ne foglalkozzunk családi problémákkal. Segítettek, hogy a felkészülésre koncentrálhassunk” – fogalmazott az első magyar űrhajós.
Fiatalok és idősebbek egyaránt érdeklődvehallgatták az első magyar űrhajóst
Fotó: Szegeti Abigél
Farkas Bertalan és űrhajóstársa, Valerij Kubaszov 1980. május 26-án indult el a világűrbe a Szojuz-36 fedélzetén. Bemutatójában a magyar űrhajós több érdekességet is megosztott a földtől a világűrig megtett útról, illetve az ott eltöltött időszakról. Mint mondta, az űrhajó az indítórakétákkal együtt összesen 240 tonnát nyomott, ebből 220 tonna csak az üzemanyag volt, a 240 kilométeres magasságot pedig 9 perc 20 másodperc alatt érték el.
Az egykori vadászpilóta arról is beszámolt, hogy a következő magyar űrhajós 2024 végén, vagy 2025-ben utazhat a világűrbe. Összesen 243 jelentkező volt, köztük nők is, végül négyen „maradtak talpon”, közülük fog kikerülni a győztes, aki Farkas Bertalan nyomdokaiba léphet.
– osztotta meg jövőbeli terveit az előadó.
Az előadás utolsó részében Farkas Bertalan az 1980-as űrutazás során készült videófelvételeket vetített le, folyamatosan magyarázva a látottakat, majd a közönség soraiból érkező kérdésekre válaszolt. „Kozmikus egészséget kívánok önöknek, családtagjaiknak, barátaiknak, és a világon mindenkinek, aki békét és egy szebb jövőt akar a gyerekeinknek, unokáinknak” – zárta gondolatait Farkas Bertalan.
Bokor Tibor polgármester ajándékkal köszöntötte a meghívottat
Fotó: Szegeti Abigél
Bokor Tibor és Bakk Vitális Mária Kinga köszönőajándékot adott át a meghívottnak, majd az esemény dedikálással zárult.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
szóljon hozzá!