Fotó: Antalfi József
A Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László március 12-én, szombaton Marosvásárhelyre érkezik. A Székely Vértanúk emlékművénél részt vesz a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt által közösen szervezett megemlékezésen 17 órától, majd az egybegyűltek fáklyákkal, gyertyákkal vonulnak a Kultúrpalotához.
2011. március 08., 14:052011. március 08., 14:05
2011. március 08., 17:152011. március 08., 17:15
A nagyteremben a Magyar Országgyűlés elnökének tiszteletére szervezett kulturális műsor keretében átadják az SZNT Gábor Áron-díját, amelynek a 2010-es évben dr. Kövér László volt az egyetlen kitüntetettje. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs által aláírt, szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy aki részt kíván venni a kultúrpalotai rendezvényen, feliratkozhat a települési székely tanácsok elnökeinél, a Magyar Polgári Párt Iskola utcai székházában, végül pedig 17 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél, a belépés a Kultúrpalotába ugyanis személyi igazolvány alapján történik.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!