
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Késve jött a tél, de ettől függetlenül már sokan temetnék. Erre készül Kovásznán a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete is, amelynek vezetősége szombaton, február 11-én farsangi felvonulásra, utána táncházba hív mindenkit.
2023. február 08., 20:132023. február 08., 20:13
Idén is népes érdeklődésre számítanak a szervezők, akárcsak 2020-ban, amikor másodszor szerveztek maskarás télbúcsúztatót a fürdővárosban – most két év kihagyás után folytatják. A gyülekező 15 órától lesz a Kovásznai művelődési ház udvarán, onnan indulnak a főtéri körútra, majd visszatérnek a művelődési ház udvarára, ahol elégetik a telet jelképező bábut.
Arra kérik a résztvevőket, jelmezbe vagy népviseletbe öltözve vegyenek részt a felvonuláson. Az esti táncházban a jó hangulatot Iffiú Szabolcs és barátai biztosítják. Fellépnek a Vizitke, Recefice és a Pitypang néptánccsoportok is.
Nem lesz ilyen hagyományos jellege, de a Sepsi Value Centerben is maskarás mulatsággal egybekötött foglalkozásra hívják a legkisebbeket. A gyerekfarsang 11 órakor kezdődik a Food Court, vagyis a kajáldák területén. A szülőknek nem kell mást tenni, mint jelmezbe öltöztetni a gyereket, és elvinni az eseményre. A belépés a szabad helyek függvényében ingyenes, tehát érdemes helyet foglalni az officesepsi@masrei.com emailcímen.
Fotó: Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete
Archív felvétel 2019-ből
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Drón hatolt be szombat reggel Románia irányából Bulgária légterébe, majd a bolgár határtól mintegy 100 méterre felrobbant – közölte Rumen Radev miniszterelnök a bolgár biztonsági tanács ülése után.
szóljon hozzá!