Korszerű szaktermekkel bővült az iskola

Két új, egy építőipari és egy környezetvédelmi szaktermet alakítottak ki a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában. Pályázatok révén modern, új műszerek is kerültek a termekbe.

R. Kiss Edit

2011. november 11., 17:422011. november 11., 17:42

2011. november 13., 12:392011. november 13., 12:39

A szaktermek felszerelésének zöme is új mutatja Lapohos Anna Mária

Az iskolai műhely két nagy termében alakítottak ki építőipari, valamint környezetvédelmi szaktermeket a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában. Amint Szén János igazgató elmondta, eddig nem voltak ilyenek az iskolában.

A műhelyben szigeteltek, új nyílászárókat szereltek, új padlóburkolatot fektettek le, új bútorokkal rendezték be a termeket. „Kellemes környezetet alakítottunk ki, hogy a tanár és a diákok is szeressenek odamenni” – mondta az igazgató. A felújításra, illetve a termek kialakítására, berendezésére a helyi önkormányzat segítségével, az iskola saját forrásaiból költöttek, azonban – amint Szén János és Lapohos Anna Mária igazgatóhelyettes kiemelte – a munkát megoldották az iskola erőforrásaiból, a tanárok, az alkalmazottak és a diákok is részt vettek a laborok kialakításában, berendezésében, műszerekkel való felszerelésében. A bútorokat is sikerült saját erőből megoldani, csak az anyagot vették meg hozzá.

Saját erőből, pályázatokból sikerült kialakítani az új szaktermeket

Ott jártunkkor a műhelyépület szintén felújított folyosóján zajlottak épp az utolsó simítások. A tágas, szép laboratóriumok nagyobb részét a tanterem foglalja el, a termek egyik részében pedig kicsempézett padlóval jelezték és különítették el a munkaasztalokkal, vizesblokokkal, műszerekkel felszerelt laboratóriumi részt. Mindkét teremben kivetítő, illetve laptop is van, és pályázatok útján számos értékes műszert, felszerelést sikerült beszerezni – közölte el Lapohos Anna Mária igazgatóhelyettes. Elmondta, a környezetvédelmi szakteremben vannak például új mikroszkópjaik, szárítószekrény, mérlegek, desztilláló berendezés, elszívófülke stb., és egy olyan kamerát is be tudtak szerezni, amely segítségével kivetíthetők a mikroszkóp alatt végzett műveletek. Csak a legutóbbi nyertes pályázatuk négy millió forint értékű volt – mesélte az igazgatóhelyettes.

A két új szakterem után még egy harmadikra is szükség lenne a Kós Károly Szakközépiskolában, amint Szén János igazgató elmondta, a nemrég indított, sikerrel működő architektúra- és dizájnszaknak is kellene egy szakterem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés