
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Késsel járkált Kézdivásárhely központjában egy férfi – erről értesítették még pénteken a rendőrséget, a hatóság munkatársai pedig vizsgálatot indítottak az ügyben veszélyes tárgy birtoklása és használata miatt. Íme, az eredmény.
2020. november 16., 22:182020. november 16., 22:18
Mint kiderült, a 28 éves férfi ellen egy másik ügyben is bűnvádi eljárás indult, fenyegetés, ütlegelés, testi erőszak és lopás gyanújával. A rendőrség javaslatára az ügyészség a férfi kényszerkezelését kérte, magyarán: utalják kórházba, amíg meggyógyul vagy az állapota annyira javul, hogy már nem jelent veszélyt.
A bizonyítékokat mérlegelve a bíróság elrendelte a kényszerkezelést, a közegészségügyi igazgatóság munkatársai a rendőrség segítségével hajtották végre a bírósági döntést: kórházba kísérték a férfit.
A Facebookon posztoló kézdivásárhelyiek arról számolnak be, hogy nem ez az első eset, a 28 éves fiatalember viselkedése gyakran kiszámíthatatlan, járókelőket, gyereket is zaklat a utcán.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
szóljon hozzá!