
Több eseményt is tartanak jövő héten a könyvtárban
Fotó: Veres Nándor
Térségünk kulturális örökségére és természeti értékeire igyekszik ráirányítani a fiatalok figyelmét a Kájoni János Megyei Könyvtár. A pénteken kezdődő IX. Székelyföldi Napok részeként több programmal is készülnek.
2018. október 12., 11:272018. október 12., 11:27
2018. október 12., 16:202018. október 12., 16:20
Elsőként hétfőn 17 órától Képekbe zárt történelem címmel mutatják be dr. Molnár Attila fotótörténész vetítéssel egybekötött fotókiállítását a könyvtárban. Az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület székelyföldi vonatkozású fotóritkaságait tekinthetik meg az érdeklődők, a székelyföldi hagyományos falukép, szokásvilág és életmód, hagyományok képi világa tárul fel a kiállított régi fotódokumentumok reprodukciói révén.
Kedden 17 órától Györffi Kálmán Válogatott novellák című kötetét ismerheti meg a csíkszeredai közönség a megyei könyvtárban szervezett közönségtalálkozón. A Marosvásárhelyen élő szerző beszélgetőtársa Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője lesz. Az említett kötet egyébként a Hargita Kiadóhivatal száz kötetesre tervezett Székely Könyvtár-sorozatának 60. köteteként jelent meg.
Október 17-én, szerdán 17 órától az Asszonyélet Csíkszentdomokoson a XX. század elején című előadást hallgathatja meg az érdeklődő közönség a könyvtár előadótermében. Az előadást Sándor Edit, csíkszentdomokosi könyvtáros tartja. A település idős embereitől hallott és lejegyzett élettörténetekből és régi fotográfiákból összeállított, vetítéssel kísért előadásában rendkívül ízesen mesél az idős csíkszentdomokosiak „mesévé szépült élettörténeteiből".
Jövő csütörtökön három Hargita megyei helyszínen szervezik meg a könyvtárosok az Ismerjük meg értékeinket! című honismereti kvíz-vetélkedőt fiataloknak: délelőtt Tusnádfürdőn a városi könyvtárban, 12 órai kezdettel Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban, valamint Csíkdánfalván a település könyvtárában. A kvíz-vetélkedőkre várják a jelentkező 5-8. osztályos és középiskolás diákokat. A vetélkedők során a legtöbb pontot elérő játékosokat díjazzák. A részvételhez okostelefon, valamint előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezni a Kájoni János Könyvtárban, illetve a következő telefonszámon lehet: 0720-544 093.
Múlt és jövő találkozása
A Székelyföld Napok szervezői – Hargita, Maros és Kovászna megye tanácsai – külön hangsúlyt fektetnek a sokszínű kulturális örökségünkre. Az idei programsorozat mottója: „Örökségünk: a múlt és a jövő találkozása” – e tematikához igazodva a Kájoni János Megyei Könyvtár térségünk kulturális örökségére és természeti értékeire igyekszik ráirányítani a fiatalok figyelmét.
„Célunk a ma felnövő fiatalok körében ismertté tenni régiónk változatos, gazdag kulturális és természeti értékeit, neves személyiségeink munkásságát. Fontosnak tartjuk, hogy sajátos és sokszínű kulturális örökségünket a jövő nemzedékek számára is megőrizzük, továbbadjuk" – írták a szervezők a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
szóljon hozzá!