Konfliktusokkal tűzdelt a Borvizek útja

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Augusztus végéig kellett volna elkészülni a Borvizek útja zsögödfürdői pontjának kiépítésével, de erre már egyre kevesebb az esély. Ottjártunkkor mindössze a strand felé vezető útszakaszon dolgoztak. Amint megtudtuk, a kivitelező alvállalkozó a tervezőt, a tervező pedig az kivitelezőt okolja a késedelemért.

Daczó Katalin

2010. augusztus 16., 14:262010. augusztus 16., 14:26

2010. augusztus 16., 16:382010. augusztus 16., 16:38

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Elkészült mindkét parkoló, és zajlik az út előkészítése aszfaltozásra, világosított fel Kovács István csoportvezető, a zsögödi munkálatokat alvállalkozóként kivitelező csíkszeredai Consunit Kft. munkatársa, aki szerint legkésőbb hét elején már aszfaltoznak is. „De csak az úttal lehet dolgozni – tette hozzá a helyszínen tartózkodó, szintén Consunit-os Bogdán Róbert –, mivel a kivitelezési terv hiányos, hiányzik a szegélykövek típusa, ára, részletrajzok, anyagkivonatok, festékszínek, és addig nem lehet sem tölteni, sem burkolni.” Bogdán Róbert elmondta, hogy írásban kérték a fővállalkozó Confort Rt.-n keresztül a tervezőtől, a Transpagony Kft.-től a hiányzó dokumentumok pótlását, de választ nem kaptak.

„Az, hogy egyáltalán megnyerte ez a két megye a pénzt a Borvizek útjának kiépítésére, nekünk köszönhető – jelentette ki Herczeg Ágnes tájépítész, a Transpagony Tájépítész Iroda vezető tervezője. – Ez mára nem hálás kijelentés, ezt senki soha meg sem köszönte, és nem is várjuk el... Elkészítettük a tenderterveket, aztán kiválasztódott ez alapján a kivitelező, a temesvári Confort cég, amelyik konzorciumtársként a budapesti Betonútépítő Zrt.-t vonta be. Ekkor tulajdonképpen nem voltak kiviteli tervek, illetve a tenderterveket kiviteli terveknek minősítették. Nyilvánvaló, hogy mi jeleztük, hogy kell kiviteli terv.”

„Az egész pályázati rendszernek a nagyon nagy hibája, hogy a kiviteli tervet készítő tervező a kivitelezőnek az alvállalkozója – véli Herczeg Ágnes. – Jelen esetben mi a Confortnak az alvállalkozójaként készítettük el a kiviteli terveket, amelyeket verifikáltatni, ellenőriztetni kellett, és ha hiányosságot észleltek, azt pótoltatták a tervellenőrök. Tehát, az hogy nincsen részletes terv, az egy lehetetlen feltevés. Hozzátenném, hogy a minisztérium ellenőrző cége, az INOXA is mindent leellenőrzött.”

Ugyanakkor a Transpagony és a Confort Rt. tervezői művezetésre is megállapodást kötött. „Ez is egy nehéz helyzet – magyarázta a tervező. – Szerintem az összes eu-s pályázatnál úgy van, hogy szintén a kivitelező alvállalkozójaként kötünk mi művezetői szerződést, ami azt jelenti, hogy én elsősorban a terv minőségét kell számon kérjem, de közben az én megbízom a kivitelező, akinek jelen esetben az az érdeke, hogy minél több haszonnal, a lehető legrosszabb anyagokból készítse el a munkát, mert neki az gazdaságos. Na, most ebben a nagyon hálátlan helyzetben vagyunk mi, mint tervezők.” A tájépítész hangsúlyozta, hogy mind a hat Hargita megyei helyszínen folyamatosan követték a munkálatokat, és azonnal kiszálltak, mihelyt hívták őket. „Miattunk a munkák nem álltak” – szögezte le.

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Herczeg Ágnes szerint a kivitelező nagy csúszásban van. „Úgy látom, ennek az egyik oka az, hogy nagyon nehezen tudják lehívni a pénzeket, így nem fizetnek az alvállalkozóknak, az alvállalkozók nem dolgoznak, és ilyenkor a legkönnyebb mutogatni a tervezőre. Ez szerintem tisztességtelen dolog. Tiszta a lelkiismeretem, egyrészt leellenőrzött, jó tervek vannak, másrészt, bármikor szóltak, kimentünk és segítettünk, annak ellenére, hogy fizettek nekünk vagy sem. Azt is el kell mondanom, hogy nyilván, hogy konfliktusos helyzetek vannak, mert sok helyszínen olyan minőségű anyagot hoztak, amire azt mondtuk, hogy mi nem egyezünk bele a felhasználásukba. Ötöd-hatod osztályú hulladékkövet hoztak például Tusnádfürdőre, hogy abból építsék a támfalat. S ebben a helyzetben a Confort azt mondta, hogy mi összeférhetetlenek vagyunk és elkezdett keresni mást mérnököt, hogy más végezze a tervezői művezetést és ne mi. Tehát abban a pillanatban, amikor a minőséget kezdtük számon kérni, akkor ez lett. Lehet a Transzpagonyt szidni, mert ez a legegyszerűbb, és pontosan minket, mert első perctől mi vagyunk benne a történetben, nagyon kevés segítséggel. Végig fogjuk csinálni, olyan lesz amilyen, mert nincs eszköz a kezünkben, de nagyon tanulságos eset. De ha valaki azt állítja, hogy mi nem jó terveket csináltunk, akkor az egész ellenőrzést is minősíti ezzel” – vélekedett a tájépítész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen