
Archív
A kolozsvári Urunk Színeváltozása görög katolikus székesegyházban állítják ki vasárnap Szent II. János Pál pápa ereklyéjét.
2017. október 20., 15:152017. október 20., 15:15
A Kolozsvár-Szamosújvári Görög Katolikus Egyházmegye közleménye arról tájékoztat, hogy a hívek a misék között járulhatnak az ereklyéhez (a misék 08:30, 10:30 és 18:00 órától kezdődnek).
– tájékoztat a közlemény alapján az Agerpres.
„Egyházunk újjászületése II. János Pál pápa nevéhez fűződik az üldöztetések időszaka után” – emlékeztet a dokumentum, megemlítve azt is, hogy II. János Pál volt az első római pápa, aki Romániába látogatott.
II. János Pál 26 éven keresztül vezette a katolikus egyházat. 2005. április 2-án hunyt el. Boldoggá avatásának folyamata már ugyanazon év április 28-án elkezdődött, végül 2011. május elsején avatta boldoggá XVI. Benedek pápa.
Szentté Ferenc pápa avatta 2014. április 27-én. A katolikus egyház október 22-ét jelölte ki ünnepe napjául, mivel 1978-ban ezen a napon mutatta be székfoglaló szentmiséjét.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!