A csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ támogatására született nemrég megyei szintű önkormányzati összefogás. A minél több önkormányzat csatlakozását feltételező kezdeményezés végső célja, hogy a megye minden településén lehetőség nyíljon az eltérő vagy megkésett fejlődésű gyerekek időbeni felzárkóztatására.
2011. november 10., 17:202011. november 10., 17:20
2011. november 10., 18:542011. november 10., 18:54
Csoportos foglalkozás a korai fejlesztő központban
Hargita Megye Tanácsa, öt helyi önkormányzat és a Hargita Megyei Tanfelügyelőség alakította meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház keretében Csíkszentmártonban működő Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ támogatására létrejött önkormányzati társulást.
Amint Sógor Enikő, a központ vezetője elmondta, jelenleg a Közösségközi Fejlesztési Társulás (román betűszava az ADI) formájában megalakult szervezet statútumának a véglegesítése zajlik, majd pedig tagokat kell gyűjteni, és jó lenne, ha minél több önkormányzat csatlakozna a kezdeményezéshez. Sógor Enikő kifejtette, a társulás keretében lehetőségük nyílik az önkormányzatoknak a központ támogatására, így az pályázni is nagyobb esélyekkel tud majd, és munkahelyek létrehozására szintén lehetősége nyílik. A kórházhoz tartozó intézmény számára azért is szükség van egy, más területeket is felölelő támogató rendszerre, hogy kiterjeszthesse a tevékenységét. Mivel az intézmény a kórházhoz tartozik, nem alkalmazhatnak például gyógypedagógust, mivel az az oktatási szférába tartozó munkakör, gyógypedagógusra pedig a tevékenységük folytatásához szükségük lenne. A szociális, egészségügyi, oktatási és önkormányzati szféra összefogására van szükség az ideális tevékenység érdekében – mondta az központ vezetője.
Kifejtette, bár a korai fejlesztés kifejezés hallatán sokan a fizikailag vagy mentálisan súlyosan sérült gyerekekre gondolnak, ez nemcsak erről szól, hisz a megkésett, éretlen fejlődést sok tényező kiválthatja. „A korai fejlesztés lényege: elébe menni a problémáknak, a lehető legkorábban segítséget biztosítani az eltérő fejlődésű vagy nehéz körülmények között élő gyerekeknek és családjuknak, hisz ami gyermekkorban elmulasztódik, azt később nem, vagy csak igen nehezen lehet behozni” – hangsúlyozta Sógor Enikő.
A központ vezetője nagyon szerencsésnek tartja a az intézményük támogatására létrejött önkormányzati társulást, amely által jó esélyt lát arra, hogy a korai fejlesztés mint szolgáltatás, minden településre eljusson. Kifejtette, a központba gyakran csak a súlyosabb esetek jutnak el, és nagyon sok olyan gyerek van, akinek nincs súlyos fizikai vagy mentális sérülése, de megkésett fejlődésű, korához képest éretlen az idegrendszere, ez pedig később, főként iskolás korban nagyon sok problémát okozhat, ha nem foglalkoznak vele.
Ezeket a pszicho-szociális fejlődésükben megkésett gyerekeket kellene 3 éves kor előtt felkutatni és segíteni, akár alkalmazottak, akár önkéntesek által – véli Sógor Enikő. Mint rámutatott, a nehéz körülmények között élő iskolások számára néhány településen működnek főleg civil kezdeményezésű délutáni foglalkozások, a megkésett fejlődésű gyerekeket azonban még az óvodás kor előtt kellene segíteni, amikor a legjobb eredményeket lehet elérni a korai fejlesztéssel. Egy, minden településen kiépülő vidéki hálózatot kellene létrehozni, amelybe bekerülnének azok a gyerekek, akiknek nincsenek meg a szükséges életkörülményeik a megfelelő pszicho-szociális fejlődéshez – vázolta az elképzelésüket Sógor Enikő.
Szűrés indul autizmusra
A Romanian Angel Appeal civil szervezet egy országos programja keretében Romániában negyven helyen indul szűrés az autizmusra. Sógor Enikő elmondta, Hargita megyében a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ csatlakozik a programhoz. A Romanian Angel Appeal szervezet berendezést és eszközöket nyújt egy iroda felszerelésére, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház segítségével pedig sikerült megvásárolni egy, az autizmus szűrésére szolgáló tesztcsomagot, így februártól beindulhat a központban a hivatalos szűrési tevékenység – közölte a központ vezetője.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!