
Kevesebb vendéggel számolnak az Urmánczy-kastélynál, mint a korábbi években. Archív
Fotó: Gergely Imre
Újra látogatható lesz szombattól a maroshévízi Urmánczy-kastély, hétvégenként várják a vendégeket az impozáns épületbe, illetve kertjébe.
2020. július 15., 16:362020. július 15., 16:36
Akit az építészet érdekel, annak mindenképpen ajánlható még így, alapos felújítást igénylő állapotában is a Maroshévízen álló Urmánczy-kastély. Ez az egyetlen olyan erdélyi kastély, amely szecessziós stílusban épült. Berendezés még nincs benne, ellenben a látogatásvezetők elbeszéléseiből számos érdekesség tudható meg a kastélyról, az Urmánczy családról és a környék történelméről is – ehhez járul hozzá még az ott látható kis kiállítás is.
Amint azt a kastélyt gondozó Urmánczy leszármazottak egyike, Szabó Tekla Katalin érdeklődésünkre válaszolva elmondta, a következő hétvégékre
amelyek a mai járványügyi korlátozások mellett és előírások betartásával megrendezhetők. Javasolják is, hogy aki meglátogatná az épületet, foglaljon időpontot a Castelul Urmánczy-kastély Facebook-oldalra üzenetet írva vagy a következő telefonszámokon: 0733–309791 (Szabó Tekla Katalin), 0752–702939 (Ambrus Dorottya). A tervek szerint minden szombaton és vasárnap 11–18 óra között nyitva áll majd az épület, illetve a kert, és bárkinek lehetősége lesz itt akár piknikezni is. A kastély bejárata az Eroilor (Hősök) utcáról közelíthető meg.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
szóljon hozzá!