Kiskorú petárdázókat kapott el a rendőrség, a fiatalok árulták is a tiltott eszközöket. A rendőrség figyelmeztet, hogy idén is tilos a petárda használata 18 éven aluli személyeknek.
2010. december 30., 10:402010. december 30., 10:40
2010. december 30., 15:132010. december 30., 15:13
Több kiskorú is beszerezte már a petárdát, és olyan is akadt, aki továbbadta a tiltott pirotechnikai eszközöket. A sepsiszentgyörgyi 15 éves M. I. még novemberben beszerezte a 60 petárdát darabonként 2 lejért, majd ezek egy részét elpuffogtatta, a maradék 45 darabot pedig továbbadta 3 lejért. A rendőrségi tájékoztató szerint a hét elejéig 218 petárdát koboztak el, és négy ilyen jellegű bűncselekményt vettek jegyzőkönyvbe.
Ugyanakkor ismételten felhívják a sepsiszentgyörgyiek figyelmét, hogy petárdázni csak szilveszter és újév napján a törvény által megengedett eszközökkel szabad. Ilyen eszközök beszerzhetők a hivatalos iratokkal rendelkező árusoktól, de idén is tilos a rakétahasználat. A petrádák használatánál nagyon fontos betartani a távolságot is, a négy emeletes vagy annál alacsonyabb épületeknél ötven métert kell betartani, az ennél magasabbaktól pedig száz métert. A törvény, miszerint tilos közúton, járdán vagy a tömegben petárdázni a 18 év alatti személyeknek idén is érvényes, a szabálysértést hatezer lejig bírságolhatják.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
Halálos gázolás történt a Maros megyei Erdőlibánfalva községben péntek este: egy 63 éves sofőr elütött egy 82 éves nőt, aki szabálytalan helyen próbált átkelni az úttesten.
Jelentős lehűlést hozott az országot hétvégén elérő hideg légtömeg: míg pénteken még nyárias, 30 Celsius-fok fölötti meleget mértek Székelyföldön, szombatra 8–10 fokot hűlt a levegő, de olyan település is van, ahol megfeleződött a hőmérséklet.
Nagyszabású rendőrségi és csendőrségi akciót hajtottak végre Hargita megyében a hatóságok pénteken. 117 személyt igazoltattak és 17 gépjárművet vizsgáltak át, a feltárt szabálysértésekért pedig 13 bírságot szabtak ki több mint 25 600 lej értékben.
Húsz néptánccsoport, több mint négyszáz táncos, és egy olyan előadás, amelyhez méltó színpadot is kellett építeni: 30. kiadásához érkezett a Botorka Néptáncfesztivál. Az eseménysorozat pénteki gálaműsora minden korábbi produkciót felülmúlt.
szóljon hozzá!