Kiskorú autótolvajok Kovászna megyében

Kiskorúak loptak autót Nagyborosnyón, melyet később egy mezőn hagytak. A rendőrség hamar leleplezte a fiatalokat, akik másolt kulcsokkal törték fel a járművet.

Bús Ildikó

2011. március 09., 10:012011. március 09., 10:01

2011. március 09., 19:152011. március 09., 19:15

Egy nap alatt derítette ki a Kovászna megyei rendőrség nyomozóosztálya, hogy milyen módon és hová tűnt el egy Dacia személygépkocsi Nagyborosnyó község egyik tömbháza elől. Az autó tulajdonosa március 7-én reggel észlelte, hogy zöld színű Daciája nincs a megszokott helyen, a tömbház előtti parkolóban, és azonnal értesítette a rendőrséget.

A riasztást követően a rendőrség először a községben vizsgálódott, majd rátaláltak az elhagyott járműre a 121D jelzésű út mellett, a mező közepén. Az autót átvizsgálták, majd visszaadták tulajodonosának, ezt követően pedig nyomozni kezdtek. 

A Kovászna megyei és nagyborosnyói rendőrök hamar kézre kerítették az elkövetőket, mindketten Nagyborosnyón élnek, és kiskorúak. A gyanúsítottakat – a 16 éves Sz. P.-t és a 14 éves B. J.-t – kihallgatták, majd a bűnügyi rendőrség bevonásával ujjlenyomatokat is vettek tőlük. Az összehasonlítás során az ujjlenyomatok megegyeztek az autóban találtakkal, így a két fiatalkorú ellen lopás vádjával indult eljárás. Az ujjlenyomatok mellett kulcsokat is találtak a fiataloknál.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Mackó Kórház: ahol még az injekciós tű sem annyira ijesztő, mint amilyennek tűnik

Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.

Mackó Kórház: ahol még az injekciós tű sem annyira ijesztő, mint amilyennek tűnik
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni

Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni
2026. március 21., szombat

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények

Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények
2026. március 21., szombat

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön

A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre

Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre
2026. március 20., péntek

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre

A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre
2026. március 19., csütörtök

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre

Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre
2026. március 19., csütörtök

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében

Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés