
30 új és négy régi ANL-s lakást oszthattak ki
Fotó: Beliczay László
Összesen harmincnégy, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ifjúsági bérlakást osztottak ki a hét elején Székelykeresztúron az igénylőknek, ahol már területet is vásároltak újabb tömbházak építéséhez. A kisvárosban több tíz ANL-s lakást adtak el mostanig.
2023. június 30., 21:362023. június 30., 21:36
Egy új, két lépcsőházzal rendelkező, harminc ANL-s lakást magába foglaló tömbház épült Székelykeresztúron.
– tudtuk meg Koncz Hunor Jánostól, a település polgármesterétől.
Mint mondta, ezeket, illetve a régebbi építésűekből felszabadult négy lakást osztottak ki az elmúlt napokban új bérlőknek. Azt is megjegyezte, hogy
Koncz Hunor János közölte, az a céljuk, hogy megkönnyítsék a fiatalok itthon maradását, ezért a továbbiakban újabb ifjúsági lakások megépítésében gondolkodnak. Tavaly év végén vásároltak is egy 56 áras területet ebből a célból. A telek határában vannak a közművek, ráadásul parkolóval is rendelkezik. A területen egyébként két új, kétlépcsőházas tömbház fér el.
– szóban már tárgyaltak is az intézmény vezetőivel.
Jelenleg 94 ifjúsági lakás van a helyi önkormányzat adminisztrálásában, az évek folyamán pedig több tíz apartmant vásároltak meg a bérlők – tudtuk meg Koncztól. Az ingatlanok értékének kiszámolásához egyébként vásároltak egy alkalmazást, amelynek üzemeltetői folyamatosan követik az aktuális törvényeket, illetve az ANL-s rendszer változásait.
A polgármester arról a problémáról is beszélt lapunknak, hogy többen tartozásokat felhalmozva igyekeznek távozni a korábban igényelt ifjúsági lakásokból, több tízezer lejes adósságra is tud példát mondani. Az érintettek jó része ugyan eleget tesz a polgármesteri hivatal felhívásainak és törleszti az összeget, ám ha ez nem történik meg, akkor egy jogi procedúrát követően adóhátrálékként terhelik rá az illetőre. Legrosszabb esetben kénytelenek végrehajtóhoz fordulni.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!