
Nincs miért panaszkodni levegőminőség tekintetében – mondja az igazgató
Fotó: Antal Árpád/Facebook
„Mint állami hatóság szeretnénk jelezni, hogy azzal ellentétben, amit egyesek közzétesznek a világhálón, a sepsiszentgyörgyi levegő minősége jó” – jelentette ki kategorikusan Neagu Gheorghe, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója annak apropóján, hogy „bizonyos civil szervezetek” felkavarják a helybéliek érzelmeit valótlan állításokkal.
2023. november 16., 19:592023. november 16., 19:59
Az igazgató szerint olyan civil szervezetekről van szó, amelyek csak a támogatások elnyerése végett jöttek létre, és amelyek tagjai
Miután egy évvel korábban már volt egy hasonló eset, Neagu ezúttal arra reagált, hogy egy nő a közösségi hálón rontja a közhangulatot azzal, hogy saját mérései szerint az Oltmező utcán (a Csíkszereda felé vezető úton) szennyezett a levegő.
A környezetvédelmi hivatalnak két mérőállomása is van, egyik a városi levegőminőséget, a szálló részecskéket méri, másik a vidékit, ellenőrzött körülmények között, állandó hőmérsékleten, rendszeresen cserélt szűrőkkel:
annak ellenére, hogy például az egyik a nagy forgalmú 12-es országút mellett van – állította határozottan az igazgató.
Ezt megerősítette a mérőállomások működését felügyelő kolléganője, Sándor Mária is, aki szerint mindemellett télen a hőmérsékleti inverzió miatt (amikor a hideg levegő a földre nyom egy meleg légréteget, és szél sem fúj) kicsit gyakoribb, hogy a szálló részecskék aránya megnő a levegőben, de legtöbbször
– ennyiszer ugyanis megengedett határértéken felüli szennyezettséget regisztrálni.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!