
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi civil szervezetek által végzett forgalomszámlálási adatok azt igazolják, hogy a Somostetőn keresztül megépítendő út nem az áthaladó forgalmat szolgálná, mint ahogy a polgármesteri hivatal állítja. Sőt, a felterjesztés szerint a teherforgalmat nem is engednék rá az új útra, vagyis önmagának mond ellent a városháza.
2010. június 01., 15:452010. június 01., 15:45
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhely vezetősége azzal indokolja a megyei kórházat a Jeddi úttal összekötő új út szükségeségét, hogy így felszabadul a főtér terheltsége. Ennek azonban ellentmondanak a Civitas Nostra civil szervezet által végzett forgalomszámlálási adatok, amelyek értelmében a főtéri forgalmat nem csökkentené a Somostetőn keresztüli út, amely nem terelőút lesz, hanem összekötő út, amelyről kizárják a teherforgalmat. „Sőt, még a 18 személyes kisbuszokat sem engedik rá, tehát a tömegközlekedést sem szolgálja. Ezt bizonyítja a polgármesteri hivatal és a környezetvédelmi ügynökség közötti összedolgozás hiánya is, hiszen egymásnak ellentmondó dolgokat állítanak” – fogalmazott Kincses Előd ügyvéd.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.