
Valószínűleg jóval több a fertőzöttek száma, csak minden mintát nem vizsgáltatnak be. Illusztráció
Fotó: Pixabay.com
A sepsiszentgyörgyi kórházban fekvő három beteg esetében mutatták ki az influenzavírust – tájékoztatott Antal Álmos. A sürgősségi kórház orvos igazgatója hangsúlyozta, valószínű, ennél jóval több a fertőzöttek száma, ám minden esetben nem küldik bukaresti kontrollra a garatváladékot. Ha hivatalosan nem is nyilvánították annak, közepes intenzitású járvány van, ez általában februárban tetőzik.
2018. február 01., 17:142018. február 01., 17:14
A napokban eldönti a kórház vezetősége, hogy lezárja-e az újszülöttosztályt, majd az egész intézményben felfüggeszthetik a beteglátogatást, ha növekszik az influenzatünetekkel kezelt páciensek száma. Erre joguk van akkor is, ha nem hirdetnek járványt.
Járványtani megelőzés szempontjából legalább a lakosság 15 százalékát, vagyis Kovászna megyében 30 ezer személyt kellett volna beoltani influenza elleni vakcinával, ám erre nem került sor. Antal Álmos szerint ugyanakkor gondot jelent, hogy az egészségügyi minisztérium által biztosított ingyenes oltóanyag nem tartalmazott minden komponenst, így
mint mondta a korszerű vakcina már nem legyengített vírust, hanem csak részeket, genomokat tartalmaz, sokkal biztonságosabb. Hozzátette, az időseknél, gyerekágyasoknál, gyenge immunrendszerűeknél súlyos tüneteket, szövődményeket okoz az influenza,
Szerinte a megelőzésre kell nagy hangsúlyt fektetni, a beteg gyereket nem kell közösségbe vinni, a veszélyeztetettek kerüljék azokat a helyeket, ahol nagy tömegek gyűlnek össze, például a bevásárlóközpontokat, és figyelni kell a rendszeres kézmosásra.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!