
Jó időben még a Fogarasi-havasokat is meg lehet tekinteni a kilátóról
Fotó: Szederjesi Tamás
A több mint 750 méteres magasságban fekvő Őrhegyen, Telekfalva közelében épített kilátót a Természet Szíve Egyesület a helyi, illetve a patakfalvi közbirtokossággal közösen. A turisztikai céllal létrehozott építményt egy helyi legenda nyomán Vénleánynak nevezték el.
2017. november 07., 22:042017. november 07., 22:04
A Telekfalvi-tető felé létrehozott tanösvény kibővítéseként építették meg a Vénleány-kilátót az Őrhegyen – mondta el lapunknak Szederjesi Tamás Péter, a Természet Szíve Egyesület (TSZE) vezetője. Hozzátette:
A projekt ötletgazdái ugyanakkor egy villámhárítót is felszereltek a közelben, hiszen a kilátó 760 méter magasan van, így félő volt, hogy egy természeti csapás kárt tesz benne.
Fotó: Szederjesi Tamás
Az építmény egy helyi legendáról kapta nevét, mely szerint egy idős asszony megmentette a lakosokat a rájuk támadó törököktől. A külső falakon táblákat helyeztek el, amelyeken fel vannak tüntetve a környékbeli látnivalók, valamint az említett legenda is elolvasható. Noha már használható, még nincs teljesen befejezve az épület, a festés, illetve az alsó zárt rész tetőzetének szigetelése még hátravan.
A projekt célja, hogy minél több túrázni szerető turista látogasson el az építményhez, akik megcsodálhatják a táj szépségét.
Fotó: Szederjesi Tamás
– fogalmazott Szederjesi. Hozzátette, céljuk, hogy minden környékbeli dombon legyenek hasonló építmények, amelyeket összekötnének a turistaösvényekkel. Jövőre nekifognának egy újabb megépítésének. Tervezik ugyanakkor egy lépcsőrendszer kialakítását is, amelyen el lehet jutni a telekfalvi barlangokhoz. Szederjesi rámutatott, mindenképp van értelme a turistaösvények létrehozásának, illetve a kilátók megépítésének, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek egyénileg, de csoportosan is szívesen kirándulnak a természetbe. Azt azonban megjegyezte, hogy
Reményét fejezte ki, hogy a turizmusban dolgozók számára is hasznot hoz a most átadott kilátó megépítése, hiszen ez is a célok közé tartozik.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
szóljon hozzá!