A tanár-diák kapcsolatról készítettek karikatúrákat a Hargita megyei diákok, a díjazott munkák alkotóinak nevét a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen hirdették ki.
2014. március 26., 13:502014. március 26., 13:50
2014. március 26., 16:282014. március 26., 16:28
„Összesen 81 rajz érkezett be felhívásunkra a tanfelügyelőséghez. Az alkotásokat Siklódi Ferenc szaktanár, Para István karikaturista, valamint Adorján Attila József tanfelügyelő bírálta el” – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőjétől. A karikatúraversenyre benevezett középiskolás tanulók közül az első kategóriába 61-en, a második kategóriába 20-an jelentkeztek, utóbbiak képzőművészetet vagy architektúrát tanulnak. A versenyt január 13. és február 21. között szervezték meg. A nyertesek könyvjutalomban részesülnek.
Az első kategóriában a tizedik osztályosok taroltak. A legjobbnak ítélt karikatúra készítője Sabin Alexandru Husariu, a gyergyóhollói középiskola tanulója, a második helyezést Csuszner Ágnes, a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola diákja érte el, harmadik helyen pedig Kercsó Anna, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tanulója végzett.
A második kategóriában ugyancsak a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola képzőművészetet tanuló diákjai voltak a legjobbak. Ágoston Hunor tizenkettedikes tanuló az első, Jánosi Szabolcs tizedikes diák a második, míg a harmadik helyet Sztojka Melissza tizenegyedikes tanuló érdemelte ki karikatúrájával.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
szóljon hozzá!