
Fotó: Gov.ro
Több mint 20 ezer ember vett részt hétfőn, Románia nemzeti ünnepén a gyulafehérvári katonai parádén, amelyen több mint ezer katona, tűzoltó, rendőr, kadét és Romániában állomásozó lengyel katona vonult fel. A miniszterelnököt kifütyülték és többen is a lemondását követelték.
2025. december 01., 18:382025. december 01., 18:38
Az eseményen jelen volt Ilie Bolojan miniszterelnök is, akit a tömeg egy része kifütyült és a lemondását követelte. Néhányan a román himnusz lejátszása közben is fütyültek – számol be az Agerpres.

Nicușor Dan államfő a felvonulást megtekintő tömeg közé vegyült, és közel két órán át szelfizett az ünneplőkkel a december 1-jei, Bukarestben tartott hivatalos állami ünnepség után.
A város 1918. december 1-je sugárútján tartott katonai parádén 18 gyalogos és 18 gépesített alakulat vett részt, több mint 70 járművel. A Gyulafehérváron felvonuló nagy része az idők folyamán nemzetközi missziókban és hadműveletekben vett részt Irakban, Afganisztánban, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Afrikában és más régiókban.
A parádén harckocsik, légvédelmi és tüzérségi ütegek, valamint szállító járművek vonultak fel.
55 éves korában, váratlanul elhunyt Kálloy Molnár Péter. Halálhírét előszöt az Alma Együttes Facebook-oldalán közölték, ezt később magyarországi lapoknak többen is megerősítették.
Nicușor Dan államfő a felvonulást megtekintő tömeg közé vegyült, és közel két órán át szelfizett az ünneplőkkel a december 1-jei, Bukarestben tartott hivatalos állami ünnepség után.
A magyar filmművészet 130. évfordulója alkalmából öt héten át ingyen elérhető a Filmión 130 magyar film, köztük van a teljes Hunyadi-sorozat is.
Székelyföldön is debütál a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők. Mutatjuk, melyik székelyföldi településeken lesz látható a film decemberben.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12–14 Celsius-fokot.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Két földrengés is volt hétfő reggel Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre. A román nemzeti ünnep alkalmából szervezett eseményt incidensek kísérték.
Felelősségre kell vonni a Prahova és Dâmbovița megyei vízhiány okozóit – írta vasárnap este a Facebook-oldalán Ilie Bolojan miniszterelnök.
Újraválasztották George Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé a párt vasárnapi gyulafehérvári kongresszusán. Simion egyedüli jelöltként indult a párt elnöki pozíciójáért.
szóljon hozzá!