
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság október 5-7. között Sepsiszentgyörgyön tartja legjelentősebb szakmai rendezvényét, a Közgazdász Vándorgyűlést. A sorrendben huszonhetedik eseményen mintegy 35 előadót és 250 résztvevőt várnak.
2018. szeptember 18., 10:522018. szeptember 18., 10:52
Villámgyorsan fejlődő gazdaságunk egyik legfontosabb mozgatórugója a versengés, ezért a konferencia mottója „Versenyképesség 2020”.
A kétnapos programsorozaton
Egyetemi előadók és a különböző gazdasági területeken sikeres versenyképességet bizonyító partnerek segítségével a jövőorientált, fenntartható modellekről, programokról lesz szó. A szekcióüléseken pedig interaktív módon vehetnek részt a kérdéskör gyakorlati vonulatainak megbeszélésében az érdeklődők.
A konferencia kiemelt hangsúlyt fektet a határon túli, ugyanakkor az egész Kárpát-medencei magyarság számára nyújtott közgazdasági-, pénzügyi szakemberképzés támogatására.
A konferencián plenáris előadók is kiállnak a publikum elé, többek között Bogdan Chiriƫoiu, a romániai versenyhivatal elnöke, Domokos László közgazdász, a magyar Állami Számvevőszék elnöke, Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, Bakacsi Gyula, a BGE kutató professzora, Antal Zoltán kutató, valamint Novák Károly Eduárd paralimpiai bajnok, a Román Kerékpárszövetség elnöke.
A Vándorgyűlésre szeptember 30-ig lehet jelentkezni ezen a honlapon, illetve személyesen az RMKT kolozsvári központi irodájában (Aurel Suciu utca, 12/2 szám alatt). A folyamatosan frissülő oldalon követhető az esemény részletes programja, és további információk is elérhetők.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.