
Fotó: Pethő Melánia
Nemrég helyezték működésbe a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalban azt a számítógépes programot, mely az alkalmazottak feladatainak követését teszi lehetővé.
2017. október 25., 12:182017. október 25., 12:18
„A program jó, működik” – jelentette ki Nagy Zoltán polgármester.
A tapasztalatokról szólva a városvezető elmondta: a program jó, de nem mindenkinek. „Egyelőre tanuljuk, teszteljük az okostelefonon is jól használható programot. Azért jó, mert nem felejtünk el a dolgokat. A feladat mindaddig a rendszerben van, amíg meg nem oldódik. Például, a határidős szűrést bekapcsolva látható, hogy jelenleg 115 a megoldatlan, határidőre el nem végzett feladatok száma. Ebből világosan kitűnik, ki mennyire teljesíti a rábízott munkát” – mondta a polgármester, hozzátéve, ebben a hónapban tesztelik a rendszert, és
A megoldatlan ügyek kapcsán lehet magyarázat, viszont az eredmény a fontos.
– mondta a polgármester.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.
szóljon hozzá!