
Fotó: Veres Nándor
Fény- és hangtechnikával ellátott alkalmi kiállítással tisztelgett a 169 éve mártírhalált halt magyar honvédtisztek emléke előtt szombaton Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. A polgármester beszédében hangsúlyozta, a székelység napjainkban is ki kell álljon az igazáért és szabadságáért.
2018. október 06., 22:092018. október 06., 22:09
2018. október 06., 22:592018. október 06., 22:59
„Barbár vérbosszú, és nem egyéb” – fogalmazott a szombati megemlékezésen Gálfi Árpád polgármester az 1849. október 6-án történt aradi eseményeket felelevenítve.
– jelentette ki a városvezető. Hangsúlyozta, napjainkban is érdemes kiállni az igazunkért, szabadságunkért, és érdemes felvenni a harcot a nálunk nagyobbakkal, erősebbekkel, illetve sok esetben gátlástalanabbakkal is. „A mi székely-magyar közösségünk csak addig létezhet, amíg nem hagyja magát” – nyomatékosította Gálfi. Rámutatott, hisz abban, hogy ha a közönynek és tunyaságnak hátat fordítunk, akkor tartalmas életünk lehet az ezer éves szülőföldünkön.
Fotó: Veres Nándor
Az aradi 13 címmel nyitottak alkalmi kiállítást a Márton Áron téren, ahol egyebek mellett hang- és fénytechnikai elemekkel igyekeznek megidézni az egykori történéseket. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója közölte, a gyulai Almásy-kastély Látogatóközponttól kölcsönözték a kis installációt, amelyet bárki megtekinthet az elkövetkező napokban.
– tette hozzá.
Fotó: Veres Nándor
Ezután Berze Imre szobrászművész kortárs alkotását méltatta, amelyen később a kegyelet virágait helyezhették el a jelenlévők. Az esemény a székely himnusz eléneklésével zárult. A megemlékezést Dévai Nagy Kamilla előadóművész, valamint az Oroszhegyi Fúvószenekar tették különlegessé.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
szóljon hozzá!