
Fotó: zoldportal.ro
A Székelyföld természeti értékeinek bemutatásáról szóló vándorkiállítás utolsó állomása Csíkszeredában lesz: kedden délután öt órakor a Magtárban (a Brassói út 14. szám alatt található Siló – Kortárs Művészeti Központban) tartják a kiállítás megnyitóját. Ez alkalommal kihirdetik a fotó- és esszépályázat nyertesét is.
2011. május 09., 13:382011. május 09., 13:38
2011. május 10., 10:302011. május 10., 10:30
Gyergyószentmiklóson már kiállították Székelyföld természeti csodáit. Most Csíkszereda következik
2010. szeptember elsején indult és 2011. február 28-án zárult Székelyföld egyik legnagyobb természeti értékeit népszerűsítő projektje. A Székelyföld 7 csodája elnevezésű verseny fő célkitűzése népszerűsíteni, elsősorban a régió lakosai körében, a bennünket körülvevő természeti értékeket, valamint felhívni a figyelmet a jelentősebb környezetvédelmi problémákra. Az előre meghatározott 30 pozitív és 30 negatív terület, illetve probléma közül kellett a versenyben részt vevőknek kiválasztaniuk azokat, amelyek szerintük hozzátartoznak Székelyföld legszebb területeihez, illetve rangsorolniuk azokat a problémákat, amelyek leginkább jellemzőek erre a régióra.
A két szakaszban zajló, fél évet tartó szavazás során 16 168 számítógépről összesen 23 489 szavazatot adtak le, melyből 16 591 szavazat lett érvényesítve a két kategóriában. A szavazók által összeállított lista élére a homoródkarácsonyfalvi Kelemen Imre szelídgesztenyés került, ezt követte a Borzonti nyíres, a Pogányhavas teteje, a Csókás-Veczer, a Sólyomkő, a marosvásárhelyi Botanikuskert és az Ördög-tó.
Elkezdődtek hétfőn az érettségi szóbeli vizsgái a román nyelv és kommunikációs készségek felmérésével. Bár nincs akkora tétje, nem kapnak rá jegyet, de teljesíteni kell a vizsgát a végzősnek, aki ezzel saját maga előtt is bizonyíthatja nyelvtudását.
Elkezdődött a beiratkozás a nyolcadik osztályosok képességvizsgájára hétfőn.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
A Kolozs megyei rendőrség vizsgálatot indított a kolozsvári Virgil Madgearu szakközépiskola egyik 12. osztályos diáklánya ügyében, akinek a szülei a helyi sajtónak azt nyilatkozták, hogy lányukat bedrogozták és megerőszakolták a végzős banketten.
A rendőrség büntetőeljárást indított gyilkossági kísérlet miatt a Lupényben vasárnap délután történt fegyveres támadással kapcsolatban. Az incidens során négyen sérültek meg, kórházban ápolják őket.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök hétfőn megkezdi a politikai egyeztetések sorozatát a parlamenti pártokkal a kormánya megszavazásához szükséges parlamenti támogatás megszerzése érdekében.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen Hidegségben vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Kigyúlt egy személyautó a E578-as úton, Maroshévíz közelében vasárnap délután. Az eset során senki nem sérült meg.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Négy ember került kórházba vasárnap, miután egy férfi rálőtt néhány személyre Lupényban – tájékoztatott a Hunyad megyei rendőrség.
szóljon hozzá!