
Sok bosszúságot okoznak a varjak. Elűznék őket. Archív
Fotó: Haáz Vince
Nem jártak sikerrel a varjúriasztással Kézdivásárhelyen, Bár tavaly a sas hangját és fegyverropogást utánzó műszert vásárolt a kézdivásárhelyi önkormányzat, hogy megszabaduljanak a városlakók életét megkeserítő varjúseregektől, a madarak megszokták ezek hangját, és a Molnár Józsiás park fáin újból több mint száz varjúfészek jelent meg.
2018. március 22., 16:402018. március 22., 16:40
2018. március 22., 17:542018. március 22., 17:54
Most azzal próbálkoznak, hogy más frekvenciára állítják a berendezést, abban bízva, hogy ilyen módon sikerül elűzni a madarakat.
Kelemen László a Rara Avis egyesület vezetője koordinálja a munkát, lapunknak elmondta, már öt éve készített egy tanulmányt, akkor még több mint húszezer vetési varjú éjszakázott a belvárosi Erzsébet park fáin, rikácsoltak, szemeteltek. Napközben élelem után kutatva kirepültek a városszéli mezőkre, de érkezésük és távozásuk, alkonyatkor és hajnalban hatalmas ricsajjal járt. A park sétányait, a padokat elborította a madárürülék. Akkor dolgozták ki a módszert, amit azóta is sikerrel alkalmaznak, rájöttek ugyanis, hogy
Ezt kihasználva az egyesület tagjai az év minden napján, hétvégeken is riogatják a varjakat, a tevékenységet fél évig önkéntesen végzik, fél évig napszámosként fizetik őket az önkormányzat támogatásával. Kelemen László elmondta,
Kelemen László elmondta, a vetési varjú költöző madár, Oroszországból, Ukrajnából érkeznek mert nálunk enyhébb a tél, ám mivel invazív faj, fennáll a veszélye, hogy egy részük már nem megy vissza, itt rak fészket, és akkor sokkal nehezebb elüldözni. Egyébként az EU-s törvények is védik, a költés idején nem lehet zaklatni a varjakat.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!