
A szülők is beleszólhatnak, hogy miként képzelik el az oktatást a járványhelyzetben
Fotó: Haáz Vince
Kevés székelyföldi szülő töltötte ki azt az online oktatással kapcsolatos online kérdőívet, amelyben főleg arra keresik a választ az országos szülői szervezetek, hogy maradjanak-e zárva a tanintézmények vörös forgatókönyv esetén vagy nyissanak ki. Még eldőlhet, hogy melyik tábor van többségben, hiszen a csütörtök reggeli adatok alapján a szülők 47,8 százaléka szeretné, ha megnyitnának, 47,6 százalékuk pedig azt, ha nem nyitnának meg vörös forgatókönyv esetén a tanintézmények.
2020. november 05., 11:572020. november 05., 11:57
2020. november 05., 12:002020. november 05., 12:00
Már harmadik hete tart zárva sok magyar település összes tanintézménye is amiatt, hogy a fertőzöttségi arány meghaladta a három ezreléket az adott településen.
A kérdőívet valószínűleg számos szülő megkapta a gyereke pedagógusától is. A Magyar Szülők Szövetségének elnöke, Csíky Csengele arra kéri a magyar szülőket is, hogy
Amennyiben nem töltik ki, más szülők dönthetnek helyettük, hiszen a magyar megyékben jóval kevesebb szülő töltötte ki csütörtök reggelig, mint a román megyékben.
A kérdőív román nyelven van megfogalmazva, nem lehet kétnyelvű, hiszen országos szintű, ezért a hivatalosabb nyelvezet lehet, hogy nehézséget okoz sok magyar szülőnek, de a legfontosabb kérdés benne az, hogy vörös forgatókönyv esetén nyissanak-e meg a tanintézmények vagy maradjanak továbbra is zárva.
A kitöltés utolsó napján még eldöntheti a magyar szülői szövetség, hogy merre billenjen a mérleg nyelve, csak rá kell kattintani a kérdőívre – hangsúlyozta Csíky Csengele.
A kérdőív első kérdésében arra várják a választ, hogy jó ötlet-e az, ha bezár minden tanintézmény vörös forgatókönyv esetén, azaz ha meghaladja a hármat az ezer főre eső fertőzöttek száma?
A második kérdés arra vonatkozik, hogy megbízik-e a szülő a gyereke tanintézményében az óvintézkedések betartásával kapcsolatban?
A harmadik kérdésben arra kíváncsiak, hogyan kellene eljárniuk a hatóságoknak a tanintézményekkel kapcsolatban, ha vörös forgatókönyv lép életbe?
A negyedik kérdés arra vonatkozik, hogy amennyiben volt eset a gyerek tanintézetében, hogyan értesültek róla a szülők?
Az ötödik kérdés arra, hogy miként orvosolnák a koronavírus-járvány okozta egyenlőtlenségeket a diákok között?
A hatodikban arra kíváncsiak, hogy a szülők véleménye szerint létezik-e szoros összefüggés a megugrott fertőzések és az iskolakezdés között?
A hetedik arra vonatkozik, hogy a szülők szerint mi lehet az oka annak, ha megugrik a fertőzések száma egy tanintézetben? A nyolcadikban a megyét kell bejelölni, ahol élnek.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!