Hirdetés
Hirdetés

Kevés a jelentkező a betöltetlen tanintézetvezetői állásokra

Nem csak falusi tanintézetekben maradtak üres vezetői székei, de városi iskolákban is •  Fotó: Veres Nándor

Nem csak falusi tanintézetekben maradtak üres vezetői székei, de városi iskolákban is

Fotó: Veres Nándor

Maros megyében 82 betöltetlen iskolavezetői állás maradt a decemberben lezárult igazgatói és aligazgatói versenyvizsga után, Hargita megyében még több, azaz 110 (66 igazgatói és 44 aligazgatói) funkció maradt üresen az őszi vizsgák után. A januárban kezdődött második fordulóban sem jelentkeztek túl sokan: mindössze 43 igazgató- vagy aligazgató-jelölt nevezett be a versenyvizsgára Hargita megyében.

Hajnal Csilla

2022. február 05., 12:192022. február 05., 12:19

A decemberben véget ért iskolaigazgatói versenyvizsga első szakaszában a meghirdetett állásoknak csak 60 százalékát sikerült betölteni országszerte. Az oktatási minisztérium hivatalos közleménye szerint tavaly országos szinten 8652 álláshelyet írtak ki (ebből 6231 igazgatói és 2421 igazgatóhelyettesi állást). Ennek eredményeként a hazai iskolák igazgatói és igazgatóhelyettesi állásainak 40 százalékát, azaz mintegy 3460 álláshelyet foglaltak el.

Hirdetés

Vizsgamenet másodszorra is

A fennmaradó helyekre ismét megszervezték az országos iskolavezetői vizsgákat január 18-ától kezdődően. Január 25-éig kellett benyújtani a jelentkezési dossziékat, január 31-én pedig a tanfelügyelőségek közzétették az elfogadott jelentkezők listáját. Az elutasított jelentkezők újrakérvényezhették és beszerezhették a hiányzó dokumentumokat, pénteken pedig közzéteszik a jelentkezők kódokkal jelzett végleges névsorát. Az írásbeli vizsgára január 18-án kerül sor, illetve március 4-én is vizsgázhatnak azok, akik előtte karanténban voltak.

A sikeresen vizsgázók kiválaszthatják az iskolát, ahová jelentkeznének igazgatóhelyettesi vagy igazgatói állásra,

majd március 16–24. között szóbeli interjún is részt vesznek, akárcsak az első forduló esetében. Március 29-én teszik közzé az eredményeket, és április 4-től nevezik ki az új iskolavezetőket.

Városi iskolákban is maradtak betöltetlen helyek

Hargita megyében az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra 43-an jelentkeztek a második fordulóban, de sokkal több elfoglalható hely van a megyében, mint ahány jelentkező. A dossziék leadása során csupán egy jelentkezőt utasítottak vissza, aki nem felelt meg a törvényes feltételeknek – tudtuk meg Demeter Levente főtanfelügyelőtől.

Az első forduló során az állások fele nem „kelt el”,

azaz összesen 110 (66 igazgatói és 44 aligazgatói) funkció maradt üresen az őszi vizsgák után.

Betöltetlenül maradt az igazgatói tisztség például a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskolában, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában vagy a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában is.

Maros megyében hatvanan jelentkeztek a megmaradt 82 betöltetlen iskolavezetői helyre – közölte Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettes, az igazgatói vizsga elnöke. „Az első fázisban volt, akit visszautasítottak, de lehetőségük volt kérvényt letenni, és a hibáikat kijavítani, szerdán két személy volt, aki még nem küldte el, de a héten még ők is pótolhatták” – fogalmazott a magyar főtanfelügyelő-helyettes. Mint megtudtuk, nem csak falusi, hanem városi tanintézetekben is vannak üres iskolavezetői helyek. Ilyen

betöltetlen állás például Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium aligazgatói helye,

a Stefánia Napköziotthon igazgatói funkciója vagy az Aurel Persu és az Avram Iancu szakközépiskolák aligazgatói helyei.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Hirdetés