
Fotó: Barabás Orsolya
Gyergyószentmiklóson az 1800-as évek végétől hagyománya volt a húsvéti határkerülésnek, amit aztán hosszabb szünet után 1990-től szerveztek meg ismét. A járványhelyzet miatt két év kihagyás következett, de idén újra megtartják húsvétvasárnap délelőtt.
2022. április 11., 12:592022. április 11., 12:59
2022. április 11., 14:472022. április 11., 14:47
„Őseink már az 1800-as évek végén szerveztek határkerülést minden évben. Katolikus emberként hiszünk a feltámadásban. Ilyenkor természet is feléled téli álmából.
– emelte ki Len Emil szervező, a Szent Miklós-templom egyházgondnoka, aki elmondta, elődeink fontosnak tartották, hogy kérjék Istent, hogy védje meg a határokat a bajtól, a támadástól, a természeti katasztrófától.
„Nemcsak ünnepet ülünk, hanem hagyományainkat is továbbvisszük. Meg vagyok győződve, hogy mindazok, akik vágyakozva gondolnak a vasárnapi határkerülésre, ugyanazzal a szándékkal jönnek, mint a korábbi években, imádságos lélekkel, keresztényi magatartással.
– hangsúlyozta Bajkó Tibor szervező, a Szent István-templom egyházgondnoka.
A határkerülők vasárnap 8 óra 10 perckor indulnak a Munkás Szent József-templomtól, majd a Szent Miklós-templomnál papi áldást kapnak, ezt követően végigmennek a főtéren, a Kossuth Lajos utcán a lovakkal és szekerekkel. Várhatóan 9 óra 30 perc körül érnek a határba, ahol ezúttal újdonságként szentmise lesz a gyergyótekerőpataki egyházközség szervezésében.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!